Kezdőlap Címkék NAV

NAV

Vesztegetés, csalás. Másfél milliárdot tüntetett el a számlagyár

Ötven cégből álló, mintegy másfél milliárd forint költségvetési kárt okozó számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Furgonból árultak silány üzemanyagot – közel milliárdos a kár

Mintegy 4,5 millió liter olajat adott el feketén, ezzel több mint 750 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy bűnbanda - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóreferense.

Szja-bevallás: SMS-eket is vár a NAV

Az ügyfélkapuval nem rendelkezők SMS-ben vagy egyéb módon is kérhetik a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az szja-bevallási tervezetük postázását április 15-ig.

Milliárdokat csaltak el – luxusban éltek a bűnbanda vezetői

Közvetített munkavállalók után fizetendő közterheket csalt el, közel kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek egy Fejér megyéből irányított bűnbanda, amelynek két tagja letartóztatásban van. Ellenük bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik nyomozás.

Adókönnyítés: ami a katásokat illeti

A kormány adóügyi könnyítései a veszélyeztetett gazdasági ágazatokhoz tartozó katás vállalkozásokat kétféle módon segítik - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője.

Gazdasági vészhelyzet – Amit a meghirdetett járulékkedvezményről tudni kell / részletek

A koronavírus járvány miatt bekövetkezett recesszió veszteségei szinte a gazdasági szereplők mindegyikét arra sarkallja, hogy bekerüljön a kormány által meghatározott veszélyeztetett tevékenységi körbe, amelynek jóvoltából adó- és járulékkedvezményben részesülhet. A fő kérdés most azonban az, miként értesülhetnek a besorolásukról? Mit kell tenniük azoknak, aki már a kormányzat eddigi kétlépcsős programjának kedvezményezettjei lehetnek? AzÜzlet.hu erről kérdezte a PWC Magyarország Kft. szakértőit.

Fizetés nélküli szabadság: a tb-járulékot fizetni kell

Ha a munkavállaló fizetés nélküli szabadságon van, szünetel a biztosítási jogviszonya, ezért a fizetés nélküli szabadság első napjától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Csődvédelem – mentőöv fizetési nehézség esetén

Ha a vállalkozás fizetésképtelenné válik, vagy fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerül, és kizárólag a NAV-val szemben van tartozása, fizetési kedvezmény iránti kérelmet nyújthat be. Ha viszont átmeneti fizetési nehézséggel küzd, és más hitelezőknek is tartozik, érdemes csődvédelmet kérnie.

Online számla – nem kötelező az átállás

A járványhelyzet miatt az online számlaadat-szolgáltatásban július 1-jéig nem kötelező átállni a 2.0 verziójú XSD alkalmazására, a korábbi verzióban küldött adatokat is fogadja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Adófizetési kedvezmény – méltányos lesz a NAV

Ha a közterhek megfizetése a vállalkozásoknak nehézséget okoz, kérhetik az adóelőleg összegének mérséklését, illetve a fizetési halasztás mellett a részletfizetést is - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Változás jön az online számlázásban

Az online számla rendszer új verzióra vált, április 1-jétől a vállalkozások kizárólag a 2.0-ás XSD-verzióval küldhetik be számlaadataikat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.

Volt evások – elszámoló bevallást kér a NAV

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszűnésével a volt eva-alanyoknak elszámoló bevallást kell benyújtaniuk 2019-re - közölte a NAV.

KATA és munkaviszony – nagyot bukhat a foglalkoztató

A foglalkoztató sokat kockáztat, ha munkavállalóját katásként alkalmazza - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár a negyedik Adótanácskozás után, amelynek fókuszában a kata állt.

Közeleg az szja-bevallás – határidők

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét készíti el. A folyamat automatikus, a kedvezményekre jogosító igazolásokat sem kell beküldeni a hivatalhoz. Határidők.

Hajléktalanok nevére íratott cégeket a számlagyáros

Mintegy 800 millió forint kárt okozott a költségvetésnek az a férfi, aki külföldről behozott hús áfájával csalt, fantomcégeit pedig hajléktalanok nevére íratta. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vádemelést javasol.

Műtrágyával csalták az áfát – húsz évet kaphatnak

Külföldről beszerzett műtrágyával "ügyeskedett" egy tizenhat tagú bűnbanda, több mint egymilliárd forintos kárt okozva a költségvetésnek. A csalók húsz év börtönt is kaphatnak.

Hitelfelvétel – itt az online jövedelemigazolás

Az interneten is lehet igényelni a banki hitelfelvételhez elengedhetetlen adóhivatali keresetigazolást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Szja-bevallás. Ügyfélkapu nélkül is kérhető a tervezet

Akinek még nincs ügyfélkapuja, és nem is szeretne nyitni, az idén is kérheti az szja-bevallási tervezet postázását - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Fővárosi számlagyár. Félszáz fiktív cég – négymilliárdos kár

Több mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet mintegy négymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.

Szja-bevallás. Mindenkinek készít tervezetet a NAV

A NAV mindenkinek elkészíti az szja-bevallás tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy egyéni vállalkozó.

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...