Júliusban a vártnál nagyobb mértékben romlott a német gazdasági hangulatindex, ugyanakkor az aktuális helyzetet jelző mutató két év után először került a pozitív tartományba - jelentette a ZEW gazdaságkutató intézet.
Érezhetően javult a német fogyasztói hangulat júniusban: a fogyasztók optimistábbak lettek és nőtt vásárlási hajlandóságuk, miután az országban feloldottak egy sor szigorú járványügyi intézkedést.
A német gazdaság teljesítménye lendületes növekedéssel már a harmadik negyedévben eléri a válság előtti szintet - áll a kieli IfW gazdaságkutató intézet legfrissebb prognózisában.
Az újrakezdés optimista hangulata vett erőt a német gazdasági szereplőkön - derül ki a német szövetségi gazdasági és energiaügyi minisztérium havi rendszeres gazdasági jelentésének júniusi kiadványából.
A várt növekedés helyett csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet júniusi német gazdasági hangulatindexe a májusban elért 21 éves csúcsról. A felmérés alapján azonban ezzel együtt is lendületes fellendülésre lehet számítani a következő hat hónapban Németországban.
Az elemzők által vártnál kevésbé javult a fogyasztói hangulat Németországban, ahol a koronavírus-járvány fokozatos visszahúzódása ellenére a lakosság körében még mindig nagy a bizonytalanság.
Az elemzők által vártnál is kedvezőbb lett májusban a német üzleti hangulatindex.
A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete közölte: felmérése szerint az üzleti hangulatindex májusban...
Májusban több mint húsz éve a legmagasabb értékre emelkedett a ZEW németországi gazdasági hangulatindexe. Ez arra utal, hogy az év hátralévő részében erőteljes fellendülésre számítanak a gazdasági szereplők - közölte a mannheimi gazdaságkutató intézet.
A német szövetségi kormány friss előrejelzése szerint Németország GDP-je a januárban valószínűsített 3 százalék helyett 3,5 százalékkal növekedhet az idén.
A németek a tavalyi válságévben 1250-1750 euróval költöttek kevesebbet az előző évinél, elsősorban a szolgáltatások igénybe vételében fogták vissza kiadásaikat - derül ki a kölni IW gazdaságkutató intézet jelentéséből.
Elsősorban a szolgáltató ágazatok termelésének és a lakosság fogyasztásának csökkenésére hivatkozva a német gazdasági teljesítmény első negyedévi gyengülését jelzi a Bundesbank.
Hét év után először zárt hiánnyal, és az újraegyesítés óta a legnagyobb deficitet könyvelte el tavaly Németország államháztartása a koronavírus-járvány következményeként - jelentette a Destatis.
Az előző havihoz képest váratlanul nagymértékű javulással, a koronavírus-járvány előtti szintre tért vissza márciusban az üzleti hangulat Németországban - jelentette a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete.
A tavalyról áthúzódó járványvédelmi korlátozások miatt a német gazdasági teljesítmény meredek visszaesésére van kilátás az idei első negyedévben - jelentette a német szövetségi jegybank.
Rontotta a német GDP idei alakulására adott előrejelzését a szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület: az új prognózis szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága 3,1 százalékkal növekedhet.
A vártnál nagyobb mértékben javult a ZEW gazdaságkutató intézet márciusi németországi gazdasági hangulatindexe. A megkérdezett szakértők széleskörű és átfogó gazdasági fellendülést várnak.
Várhatóan még 2025-ben, sőt később is érezni fogja a koronavírus-járvány hatásait a német gazdaság - áll a német munkaerőpiaci kutatóintézet (IAB) friss előrejelzésében.
Bár az új fertőződések száma újra növekedésnek indult, hétfőn lazították a koronavírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozások rendszerét Németországban.
Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.
Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.
A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek