Kezdőlap Címkék Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség

Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség

Nemzetközi színre lépett a Boeing és az Airbus kínai riválisa

A kétévente megrendezésre kerülő Szingapúri Légi Szalonon – amely a COVID-pandémia 2020-as kezdete óta először nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Jól megy a légitársaságoknak, de annyira mégsem

A vártnál jobban alakul a légitársaságok Covid utáni visszatérése: 2023-ban a korábban prognosztizáltnál jóval nagyobb profitra számítanak. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) mégis a túl alacsony árrés miatt panaszkodik.

Érdekvédő szövetség: Az oltottak és a teszteltek repülhessenek!

A repülés a szabadság szimbóluma, ezért a beoltottak és a teszteltek számára minden utazási korlátozást el kell törölni– fejtette ki Willie Walsh a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, az International Air Transport Association (IATA) vezérigazgatója, a szervezet éves közgyűlésén, Bostonban. A szakember szerint a légiipar lassan kezd kilábalni a COVID-19 járvány okozta sokkból.

Légiközlekedés – ijesztő számok, sehová is válthatnak jegyet az utasok

Augusztusra sem javult a számottevően légitársaságok helyzete. Noha számos járatot újraindítottak és Európán belül viszonylag szabadon lehet utazni, mégis 92 százalékos a forgalomcsökkenés tavaly augusztushoz képest. A Lufthansa havi 500 millió eurót veszít. Közel 2,5 milliót naponta. A légitársaságok 'sehová' úticél-jeggyel javítja a kihasználtságot. 

Olcsó gyorsteszttel újraindítható a légiközlekedés?

Heteken belül több gyógyszeripari cég is kijöhet gyors és olcsó koronavírus-tesztekkel, ami különösen fontos a légiközlekedés újraindítása érdekében - mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója.

IATA: 80 milliárd dollárt bukhatnak idén a légitársaságok

Több mint 80 milliárd dollár összesített veszteséggel zárhatják a 2020-as évet a légitársaságok a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint.

Vakcinára várnak a légicégek – évekig tarthat a kilábalás

Legkorábban 2023-ban állhat vissza a légiközlekedési szektor teljesítménye a járvány előtti szintre, de a folyamatot az állami rendelkezések lassíthatják - véli a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

Légitársaságok: jön a lezárt középső ülés – ugrik a profit?

A repülőgépeken a foglalható ülőhelyek számának csökkentésével biztosítanák a nagyobb távolságot az utasok között a légitársaságok. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a legtöbb légitársaság számol ezzel a megoldással.

Milliók állása veszélyben – mentőövre várnak a légitársaságok

Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírus-járvány miatt, amely szorosan kapcsolódik a légi közlekedéshez. A légitársaságok hosszú felépülési időszakra számítanak és állami segítségre várnak.

Koronavírus. Csődhullám jöhet a légitársaságoknál

A kormányok kényszerintézkedései miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még repülő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...