Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég - írja a Variety.
Újabb repedéseket fedeztek fel a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik moduljában - közölte Vlagyimir Szolovjov, az ISS orosz szegmenseiért felelős repülésvezérlő.
Egészséges utódok jöttek a világra csaknem hat éven át nagy mennyiségű kozmikus sugárzásnak kitett egérspermából - számoltak be eredményeikről japán kutatók a Science Advances című folyóiratban publikált tanulmányukban.
Maezava Juszaku japán milliárdos, aki a tervek szerint Elon Musk SpaceX vállalatának első magánutasaként 2023-ban megkerüli a Holdat, a Nemzetközi Űrállomásra utazik idén.
Kedden mondott búcsút a Nemzetközi Űrállomás annak a 12 palack francia bordeaux-i bornak és több száz szőlővesszőnek, amelyek egy tudományos kísérletben egy évet töltöttek a Föld körül keringve.
Űrsétát is tehetnek 2023-tól a Nemzetközi Űrállomásra jutó turisták. Az RKK Energija orosz űrutazási vállalkozás arról számolt be nemrégiben, hogy két űrturistát juttat ki a Föld légköréből, a kaland áráról azonban keveset tudni.
Oroszország és Kína hétfőn megvitatta az űrkutatásban, egyebek között egy tudományos holdbázis lehetséges létrehozásában folytatott együttműködés kérdéseit - jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz űripari vállalat vezérigazgatója a Komszomolszkaja Pravda rádióban.
Három fizető turistát visz fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) 2021 második felében Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX a houstoni központú Axiom Space startupcéggel közös vállalkozásban.
A Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről, valamint magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.
Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) Space19+ miniszteri konferencián Sevillában.
Nem alkalmas űrmissziókra a Nemzetközi Űrállomást megjárt orosz humanoid, Fedor. A robotról megállapították, hogy nem képes helyettesíteni az embert a kockázatos űrsétákon.
A Fedor (Fjodor) névre hallgató, ember alakú robottal a fedélzetén startolt el Bajkonurból a Szojuz MSZ-14-es orosz űrhajó, amely hamarosan csatlakozik a Nemzetközi Űrállomáshoz.
Bizonyos egyszerű organizmusok, amelyek a Föld legszélsőségesebb körülményeivel is képesek dacolni, a Marson is életben maradhatnak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) végzett vizsgálatok szerint - közölte a Német Űrhajózási Központ (DLR).
Anne McClainnek és Christina Kochnak a méretében csupán egy megfelelő méretű űrruha volt, így a két nő felváltva fogja elhagyni az űrállomást, férfi kollegákkal.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek