Nyíregyháza
Nyíregyházán rendezik meg a 62. Közgazdász-vándorgyűlést
Az egyes szekciók előadói között ott lesz a kormány három minisztere, öt államtitkára és két helyettes államtitkára, ott lesznek a Magyar Nemzeti Bank felső vezetői, a pénz- és tőkepiacon meghatározó vállalatok, bankok, pénzintézetek, a hazai üzleti élet első számú vezetői, valamint neves gazdaságkutatók, elemzők - közölte a közgazdasági társaság.
Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán
A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.
580 milliárd forintból épül kínai akkumulátorgyár Nyíregyházán
Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Nyíregyháza polgármestere: a munkahelyteremtésre fókuszálunk
Munkahelyteremtés! Ez a befektetésösztönzés elsődleges célja Nyíregyházán, hogy a nyíregyháziak saját városukban találjanak megfelelő munkahelyeket – fejti ki Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. Ehhez illeszkedik a két legújabb – német, illetve dél-koreai - cég letelepedése is, akik komoly hozzáadott értéket előállítva, több mint 1500 új munkahelyet teremtenek Nyíregyházán. Ezt a gondolatmenetet igazolja vissza a Nyíregyházáról indulva országos hálózatot épített Marso Kft. és a városban megtelepedő Mentavill is, mondván: a város fejlődése a magyar befektetők számára is vonzó.
Az év eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Nyíregyházán
Mintegy 290 milliárd forint értékben az idei év eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre egy dél-koreai vállalat Nyíregyházán, ahol elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfóliát fognak gyártani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Sikkasztott és álrablott. Pénzszállító ellen emeltek vádat Nyíregyházán
Sikkasztó és egyben álrabló ellen emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség. A pénzszállító csaknem 15 millió forintot lopott el a rábízott pénzkazettákból. A hiányt pedig álrablással próbálta leplezni.
Ittasan tört-zúzott a nyíregyházi arénában – több milliós a kár
Több millió forint kárt okozott a nyíregyházi Continental Arénában egy részeg rongáló, aki kinyitotta a tűzoltócsapokat, üvegeket tört be és italautomatákat borogatott - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nyíregyháza – letartóztatás. Rablást hazudott a pénzszállító
Nem rabolták ki, hanem ellopta a rábízott mintegy 15 millió forintot egy pénzszállító cég alkalmazottja május végén Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője.
Állatkínzás. Kutyaviadalok Nyíregyházán – TEK rajtaütés
Állatviadal szervezésével és állatkínzással gyanúsítják azt a hat embert, akiket egy tiltott állatviadalon fogtak el a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai Nyíregyháza külterületén - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Két barátnőjét is Brüsszelbe vitte prostituáltnak egy szabolcsi férfi
A nők itthon, később Brüsszelben dolgoztak futtatójuknak. Két barátnője kereste prostitúcióval a pénzt egy férfinak, akit emberkereskedelem bűntettével vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.
Észak-magyarországi gazdasági övezet alakul
Létre kell hozni a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Szolnok tengelyű észak-magyarországi gazdasági övezetet, amely képes bekapcsolni a gazdaság, az oktatás, a kultúra, a turisztika és a sport területén megvalósuló fejlődésbe a határon túli területeket és azok lakosságát is - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Budapesten, az övezet létrehozását tárgyaló munkaértekezletet követően.
Perselypénzt loptak a nyíregyházi templomból – börtönt kaptak
Börtönbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Járásbíróság egy párt, mert ellopták a perselypénzt a nyíregyházi főtéren álló római katolikus templomból. Az ítélet nem jogerős - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivő.
Biztosítási ügynöknek hazudta magát – 300 milliót csalt
Őrizetbe vettek a rendőrök egy nyíregyházi nőt, aki az egyik biztosítótársaság munkatársának adta ki magát és nagy értékű életbiztosításokat kötött. Csaknem 300 millió forintot csalt ki áldozataitól - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
Okoshűtőkre áll át a nyíregyházi Electrolux
Teljesen automatizálttá válik a gyártási folyamat az Electrolux nyíregyházi hűtőgépgyárában, amelyet százmillió euróból fejleszt a svéd tulajdonos. A 2020 elején induló beruházás várhatóan nem jár majd elbocsátásokkal.
Konferenciaturizmus. Nyíregyháza – bővült a kínálat
A Hunguest Hotels birtokba vette Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő új, négycsillagos wellness- és konferenciaszállodáját, a Hotel Sóstót, amely október 25-én fogadja első vendégeit.
Nyíregyháza. Mosókonyhában üzemelt az illegális trafik
Csempészett cigarettát és szeszesitalokat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy nyíregyházi ingatlanon.
Szálló por – Már csak Nyíregyházán veszélyes a levegő
Több településen javult a levegő minősége, de egy helyen továbbra is veszélyes, kettőn pedig egészségtelen a levegő a szálló por magas koncentrációja miatt.
Szálló por: öt település egészségtelen, 13 helyen kifogásolható a levegő
Tovább nőtt a légszennyezettség a magas szállóportartalom miatt. Miskolcon már veszélyesnek minősítették a levegőt.
Szálló por – Tovább nőtt tucatnyi településen a légszennyezettség
Tovább nőtt a szálló por miatti légszennyezettség - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Szálló por. Támadja a szívet és az érrendszert a tartós szennyezés
Több településen tovább romlott a levegő minősége, öt városban ismét egészségtelennek minősítették a levegőt a szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt.A Nemzeti Népegészségügyi Központ...
Friss
Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke
Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.
Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...
Családi adóparadicsom lesz Magyarország
Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet
Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány
A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.
Hírek
BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde
A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...
A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában
Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...
Erősödött csütörtök reggelre a forint
A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Erősödött a forint szerdán
Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel
Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet