Kezdőlap Címkék őrizetbe vétel

őrizetbe vétel

Őrizetbe vettek egy hatósági árral csaló benzinkutast

Őrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt.

Korrupció a határon? Őrizetbe vettek három pénzügyőrt

Bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vettek három, a tompai közúti határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrt és öt társukat - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Őrizetbe vették a Szberbank alelnökét

Őrizetbe vették Moszkvában Marina Rakovát, a Szberbank egyik alelnökét, volt közoktatási miniszterhelyettest. A nő ellen a múlt héten különösen nagy kárt okozó csalás címén adott ki körözést az orosz belügyminisztérium.

Tízmilliárdos áfacsalás – lecsaptak a NAV kommandósai

Egy akcióban három, főként mobiltelefonok és más elektronikai eszközök kereskedelmével foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A bandák az árukat bonyolult céghálón átfuttatva kerülték el az áfafizetést - közölte az adóhatóság szóvivője.

Covid – Pénzért árulták az oltási igazolványt

Elfogtak három nőt, akik a gyanú szerint olyan embereket juttattak védettségi igazolványhoz, akiket nem oltottak be koronavírus elleni védőoltással - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Kémkedés? Őrizetbe vettek egy német politológust

Kínának folytatott kémkedéssel gyanúsítanak egy német politológust, egy kutatóközpont vezetőjét, aki a hatóságok szerint 2010 és 2019 között adott át információkat a kínai hírszerzésnek - jelentette be a német szövetségi ügyészség.

Kaszával támadt a rendőrökre egy család – négyen őrizetben

Őrizetbe vettek két férfit és két nőt, mert kaszával és baltanyéllel támadták meg az intézkedő rendőröket egy hajdú-bihari településen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Magasrangú kapcsolatokat ígértek százmilliókért – két ügyvédet elfogtak

Két ügyvédet őrizetbe vett, és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyben több száz millió forintot kértek egy vállalkozótól ügyvédek közreműködésével.

650 milliós áfacsalás – őrizetben az ablakos bűnbanda

A költségvetésnek 650 millió forint kárt okozó, műanyag nyílászárók gyártásával és értékesítésével foglalkozó céghálózatot működtető bűnszervezetet számolt fel a NAV - közölte a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Korrupció? Őrizetbe vették a NAV egyik felsővezetőjét

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik felsővezetőjét - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

NAV-os kapcsolatot ígértek tízmilliókért – két férfi őrizetben

A gyanú szerint két férfi adóhatósági és bankfelügyeleti segítség ígéretével akarta becsapni egy gazdasági társaság képviselőit. Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást.

Korrupció. Pénzért ajánlhatott védelmet a NAV adóellenőre

Korrupciós bűncselekmények elkövetésének gyanújával eljárást indított, és egy adóellenőrt őrizetbe vett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

Hazaárulás. Őrizetben az Aeroflot londoni irodavezetője

Hazaárulás címén letartóztatták Moszkvában Dmitrij Fedotkint, az Aeroflot orosz légitársaság londoni irodavezetőjét - közölték orosz hírügynökségek.

Pénzmosodákra csapott le a NAV – őrizetben egy miniszter

Négy pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az akciókban több mint hárommilliárd forintnak megfelelő összeget foglaltak le.

Balatoni villájában vették őrizetbe a milliárdost – videó

Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a NAV nyomozói - közölte a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Tízmillió eurós adócsalás – magyarországi őrizetbe vételek

Magyarországon állították elő annak a bűnözői csoportnak a két vezetőjét, amely cukor és étkezési olaj határokon átnyúló értékesítése során 9,7 millió eurós áfacsalást követett el. Az akcióban négy további ország hatóságai is részt vettek - közölte az Eurojust.

Őrizetbe vették a Széchenyi Bank egykori vezetőit

Több mint hatmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjait vették őrizetbe a nyomozó ügyészek egy nagyszabású akció keretében - közölte a fővárosi főügyész.

Őrizetbe vették Michel Platinit

A francia rendőrség őrizetbe vette Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnökét.

Szennyezett kőolaj. Őrizetbe vették a felelős cégcsoport négy tagját

Négy embert őrizetbe vettek az orosz hatóságok a Barátság kőolajvezeték beszennyezése miatt, a nyomozás pedig megállapította, hogy mely cégcsoport felelős a történtekért.

Letartóztatták a WikiLeaks-alapító Julian Assange-t

Őrizetbe vette a Scotland Yard Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, aki évek óta Ecuador londoni nagykövetségén tartózkodott.

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...