Mehmet Şimşek nemzetközileg elismert gazdasági szakértő, és pénzügyminiszterként most a török valutaválság megoldását hivatott segíteni. A líra leértékelődése azonban nemhogy nem fékeződött a hivatalba lépésével, hanem még gyorsult is.
Törökországban 2023-tól nettó 8506 líra (mintegy 455 dollár) lesz a minimálbér, amely a legutóbbi, júliusi változtatáshoz képest 55 százalékos, míg a januárival összevetve 100 százalékos emelkedés - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Több ezren gyűltek össze Isztambulban a Hagia Sophia nagymecsetnél az első pénteki imára azóta, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök elrendelte, ismét mecsetként használják a keresztények és a muszlimok számára egyaránt jelentős emlékművet.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek