Jelentősen csökkentek az irányadó kínai tőzsdeindexek szerdán. A növekvő energiaválság arra készteti a befektetőket, hogy szabaduljanak a gyárak leállása által veszélyeztetett ágazatok, köztük a vegyipari és az acélgyártó vállalatok részvényeitől.
Öt éve nem volt ilyen rossz napja a kínai tőzsdéknek mint hétfőn, amikor több mint egy hét elteltével, a tüdőgyulladás-járvány miatt meghosszabbított holdújévi ünnepek után először újraindult a kereskedés Sanghajban és Sencsenben.
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn, a harmadik negyedév utolsó napján az Egyesült Államok és a Kínai közötti feszültségek újabb fellángolásának következményeként.
Alacsony forgalom mellett emelkedéssel zárták az irányadó kínai tőzsdeindexek a pénteki kereskedést, de múlt hét péntekhez képest jelentősen csökkent értékük a kereskedelmi bizonytalanságok és a gazdasági növekedés lassulása miatt.
Négyhavi mélypontra süllyedtek az irányadó kínai tőzsdeindexek csütörtökön, mivel egyre többen gondolják azt, hogy a kínai gazdaság lendületvesztésben van, miközben az Egyesült Államokkal dúló kíméletlen kereskedelmi háborúban nincs jele az enyhülésnek.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek