Kezdőlap Címkék Szaúd-Arábia

Szaúd-Arábia

Putyin: csökkenteni kell az olajkészleteket

Oroszország együtt fog működni partnereivel, köztük Szaúd-Arábiával az olajpiac destabilizálását célzó törekvések felszámolásában - jelentette ki Vlagyimir Putyin, aki szerint ésszerű szintre kell csökkenteni a globális nyersolajkészleteket.

Az olajárrobbanás elmaradt – egyelőre. A társaság tőzsdére mehet

Szakértők a Szaúdi-Arábiát ért drón támadás után az olajár ugrásszerű emelkedésével számoltak. Az árrobbanás egyelőre elmaradt. Az emelkedő árak azonban elégségesnek bizonyultak arra, hogy a Saudi Aramco előtt megnyíljanak a tőzsde kapui.

Totális háborúval fenyeget az iráni külügyminiszter

Totális háborúval fenyegetett Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra az esetre, ha az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia katonai csapást intézne Irán ellen - közölte a CNN.

A szaúdi dróntámadás miatt drágul az olaj

Drágul az olaj, ugyanakkor a Barclays elemzője szerint nem csökken majd drámai mértékben Szaúd-Arábia olajexportja a dróntámadások miatt. Mások úgy vélik, a Brent hordónkénti ára száz dollár fölé emelkedhet.

Szaúdi dróntámadások. Amerika csőre töltve vár

Az amerikai kormány csőre töltve készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után - jelentette ki a Twitteren Donald Trump amerikai elnök, aki szerint Irán áll az incidens hátterében. Az amerikaiak az olajtartalék egy részét is megnyithatják.

Szaúd-Arábiában ezentúl engedély nélkül utazhatnak külföldre a nők

Szabadon utazhatnak külföldre a Szaúd-Arábiában ezentúl a nők. Nincs szükségük legközelebbi férfirokonuk engedélyére még az útlevélkérelemhez sem - olvasható a királyság kiadott állami közlönyében.

Szaúd-Arábia. Magyar segítséggel hajtanák be az áfát

Az áfacsalás elleni magyar találmányokat tanulmányozták a szaúd-arábiai adóhivatal vezetői Budapesten. A közel-keleti országban tavaly vezették be az általános forgalmi adót.

OPEC – mélyponton az olajkitermelés

Júniusban öt éve legalacsonyabb szintre csökkent a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) olajtermelése. Irán, Líbia és Venezuela termelésesését részben ellensúlyozta a nagyobb szaúdi termelés.

Olajpaktum. Marad az OPEC kitermelési korlátozása

További kilenc hónappal, 2020. március 31-ig meghosszabbították az olajtermelés csökkentéséről június végével lejárt megállapodást az OPEC és szövetségesei - élükön Oroszországgal.

Kiderült, hol lehet a világ legdrágább festménye

Mohamed bin Szalman szaúdi trónörökös luxusjachtjának falán lóghat a Leonardo da Vincinek tulajdonított Salvator Mundi című festmény, amely a világ legdrágább műalkotása - állítja Kenny Schachter műkereskedő az Artnet.com honlapon írt cikkében.

Idei csúcson az olajár

Idei legmagasabb árát érintette kedden a világpiaci olajár részben az Irán elleni szankciók kiterjesztésének a lehetősége, valamint a Venezuelai exportfennakadások miatt.

Gyanú. A szaúdiak törhették fel Jeff Bezos mobiltelefonját

Az amazon.com alapítója által felbérelt magánnyomozó azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy meghackelték a világ leggazdagabb emberének számító Jeff Bezos mobiltelefonját és ellopták személyes adatait.

Kőolaj-kitermelésének jelentős csökkentését tervezi Szaúd-Arábia 

Szaúd-Arábia azt tervezi, hogy márciusban napi 9,8 millió hordó kőolajat termel ki, ez több mint félmillió hordóval kevesebb annál, amit a globális kitermeléskorlátozási megállapodásban vállalt

Megnyílt a szaúdi bőségszaru Moszkva előtt

Két milliárd dollárt fektet be jövőre Oroszországban egy közös orosz-szaúdi pénzalapból a Russian Direct Investment Fund (RDFI)  infrastrukturális beruházásokra.

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...