Kezdőlap Címkék T-Systems

T-Systems

Kevesebb lesz a jegyautomata Budapesten – a maradékot felújítják

A BKK 15 százalékkal csökkenti a jegy- és bérletkiadó automaták számát. Kevesebb lesz belőlük, de a vásárlók igényeihez jobban igazodnak majd - ígérik. A Budapesti Közlekedési Központ felújítja ugyanis a maradékot. 

Mégsem veszi meg a 4iG a T-Systemst

A 4iG valamint a Magyar Telekom megszüntette a T-Systems felvásárlásával kapcsolatos tárgyalásokat - jelentette be a két vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A 4iG építi ki az országos e-jegyrendszert

A 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a több mint 11 milliárd forintból megvalósuló országos e-jegyrendszer kivitelezésére kiírt pályázatot.

4iG: külön utakon Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc

Nem a Mészáros-csoport részeként építkezik tovább Jászai Gellért, a 4iG nagytulajdonosa, elnök-vezérigazgatója. Az üzletember ugyanakkor örül, hogy Mészáros Lőrinc tőzsdei befektetőként jelen van a vállalatában.

A 4iG megveszi a T-Systemset

A 4iG megállapodást írt alá a Magyar Telekommal a T-Systems megvásárlásáról. A tranzakció zárása még idén várható.

5G tesztállomást létesített a Telekom – Gigabit társadalom épül

A Magyar Telekom Zalaegerszegen indította el az első szabványos 5G tesztállomását, amely hamarosan csatlakozik az épülő járműipari tesztpálya technológiájához is.

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.