Kezdőlap Címkék Tőzsde

tőzsde

BÉT – Folytatódhat a pozitív korrekció

Folytatódhat a pozitív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén a keddi kereskedésében az elemzők szerint.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitott New York

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn. Javítja a befektetői kockázatvállalási kedvet, hogy egyre több tagállam készül a koronavírus-járvány terjedését akadályozó intézkedések lazítására.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

A pozitív nemzetközi befektetői hangulat miatt felfelé indulhatnak az árfolyamok nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Csökkenésre számít az elemző

Csökkenéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén a nemzetközi hangulat miatt - közölte az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Tőzsde – Erős kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi nagy, 2-3 százalékos nyereségek után.

BÉT – Emelkedésre számít az elemző

Folytatódhat a pozitív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitott New York

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán, miután a hét első két napján masszív veszteségeket szenvedtek el az olajárak összeomlásának következtében.

BÉT – Visszaesést vár az elemző

További visszaesésre és a vezető részvények gyengülésére számít a szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Nagy veszteséggel nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexveszteséggel indult a keddi kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi árfolyamcsökkenés folytatásaként.

BÉT – Csökkenés várható a részvénypiacon

A Budapesti Értéktőzsde kereskedésében csökkenés várható kedden az elemző szerint.

BÉT – Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés

Továbbra is enyhén pozitív a nemzetközi befektetői hangulat, így a pénteki erősödés után hétfőn kis mértékben tovább emelkedhetnek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés

Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az elemző szerint.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

A gazdasági teljesítmény gyengülésének jeleire indexcsökkenéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.

BÉT – Mérsékelt csökkenéssel nyithat a tőzsde

Mérsékelt csökkenéssel kezdheti a kereskedési napot a Budapesti Értéktőzsde szerdán az elemző szerint.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Jelentős emelkedéssel nyitottak kedden New Yorkban az irányadó tőzsdeindexek. A befektetőkre megnyugtatóan hat, hogy a jelek szerint tetőzhetett a koronavírus-járvány az Egyesült Államokban, de az óvatosság is megmaradt a gyorsjelentési szezon elindultával.

BÉT – Emelkedés várható a tőzsdén

Emelkedhet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a keddi kereskedésben elemzők szerint.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, miután a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve ismertette masszív, 2300 milliárd dolláros programját, amely a koronavírus-járvány által sújtott helyi kormányzatok és vállalatok erősítését célozzák.

BÉT – Emelkedésre számítanak az elemzők

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

A bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt iránykereséssel, enyhén negatív irányú mozgással indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az elemzők szerint.

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.