Recesszió közeledik. Ezt állítja a Nemzetközi Valutaalap, az OECD, a Világbank, az Európai Unió, a Világkereskedelmi Szervezet is. A visszaesés tünetei már észlelhetők. Azok a gazdaságok és cégek lesznek (és már ma is azok) a kevésbé sérülékenyek, amelyek időben alkalmazkodnak a változásokhoz. AzÜzlet.hu bő egy éve foglalkozott cikksorozatában a változáskezeléssel és annak kommunikációjával. Most, amikor a vállalati szférának meg kell kezdenie a felkészülést az esetleges negatív változásokra, érdemes felfrissíteni a változásmenedzsment gyakorlatát és technikáit. Dr. Gonda György rovata.
Csak semmi változást, magyarok vagyunk – sajnos ez is egyfajta hungarikum. Pedig a változás – a negatív változás is – egyben lehetőséget is teremt egy új, jobb irány megtalálására, ami akár még versenyelőnyt is jelenthet. Üzleti körökben nem véletlenül tartja a mondás: csak ezt a jó kis válságot el ne szalasszuk.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek