Kezdőlap Címkék Vetélkedő

vetélkedő

Nevezzetek a KSH országos statisztikai versenyére!

A maximum három fős csapatok gazdasági, társadalmi és területi statisztikai adatsorok feldolgozásában, és megjelenítésében mérik össze tudásukat.

Több mint 150 ezer középiskolás vetélkedett határtalanul

Több mint 158 ezer anyaországi és külhoni fiatal vett részt a Határtalanul online középiskolai vetélkedőn - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Európai Pénzügyi Kvíz. Magyar gimnazista nyerte a döntőt

A budapesti Keleti Károly Szakgimnázium tanulója, Strasszer Zsófia nyerte meg a European Money Week rendezvénysorozat részeként szervezett Európai Pénzügyi Kvíz döntőjét - közölte a Magyar Bankszövetség.

Online – Elindult a Nagy Nyári Határtalanul vetélkedő

Külhoni és anyaországi diákok egyaránt próbára tehetik tudásukat a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul programjának virtuális nyári vetélkedőjén, amelynek tesztjét augusztus 31-ig tölthetik ki a fiatalok.

Idén is tesztelhetik pénzügyi tudásukat a diákok

Elindult a Nagy Diák Pénzügyes Teszt első, online fordulója, amelyen február 16-ig bárki próbára teheti a tudását - közölte a program megvalósulását támogató Pénzügyminisztérium.

Vetélkedő. Nagy Magyar Filmteszt diákoknak

Háromfordulós vetélkedőn 14 és 24 év közöttiek indulhatnak, a klasszikus és új magyar filmek ismerői. A fődíj egy iPhone XS.

Zalaegerszegi gimnazisták nyerték a PénzSztár vetélkedőt

A PénzSztár magyarországi és határon túli magyar középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozói versenyét a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Mind arany nevű csapata nyerte meg.

Hungarikum vetélkedő Kárpát-medencei általános iskolásoknak

Ötven kérdésből álló feladatlap megoldásával jelentkezhetnek az általános iskolás csapatok a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedőre.

Zsebpénzügyes vetélkedő – kihirdették a győzteseket

Több mint 1000 középiskolás diák vett részt az idén a pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló Zsebpénzügyes vetélkedőn, az országos fordulón a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata szerezte meg az első helyezést - közölte a verseny szervezője.

Friss

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Hírek

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás