Kezdőlap Pénzvilág Csak a magyarok fele optimista a pénzügyeit illetően
No menu items!

Csak a magyarok fele optimista a pénzügyeit illetően

Illusztráció: Bigstock

A pénzügyi terveket vizsgáló legújabb felmérésben a válaszadók 51 százaléka vallotta magát derűlátónak az év elején, míg 49 százalék borúlátóan tekint az idei évre – derül ki a Generali Biztosító kutatásából.

A cég rámutatott arra, hogy az optimista szemléletmód jellemzőbb a fiatalabb korosztályra (18-39 évesek), illetve a magasabb jövedelemmel rendelkezőkre.

A kutatásból kiderül, hogy a lakosság körülbelül harmada (36 százalék) tett valamilyen pénzügyi fogadalmat idén, a válaszadók 42 százaléka 2023-ban szeretne jobban odafigyelni a spórolásra. Az emberek 40 százaléka a felesleges termékek és szolgáltatások megvásárlásának elkerülésére kíván fókuszálni, negyedük pedig a rezsicsökkentő megoldásokat részesítené előnyben. A személygépjármű-használat csökkentésével a válaszadók 15 százaléka kíván spórolni – fejtették ki.

Azok közül, akik tervezik a kiadás-csökkentést, a válaszadók ötöde a magasabb fizetés reményében munkahelyváltást is tervez 2023-ban.

Schaub Erika, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja elmondta: a kutatás eredményei megerősítették, hogy a magyarok többsége számára fontos a pénzügyi tudatosság és az öngondoskodás. A pénzügyi stabilitás megteremtéséhez elengedhetetlen a rendszeres megtakarítás, legyen szó bármekkora összegről, illetve érdemes tájékozódni a személyre szabott pénzügyi megoldásokról – fűzte hozzá.

A biztosító idén januárban készítette a kutatását a 2023-as várakozásokról és pénzügyi tervekről, amely – számolt be róla a társaság – reprezentatívnak tekinthető.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...