Kezdőlap Pénzvilág Devizahitelek. Mire számíthatnak a kárvallottak?
No menu items!

Devizahitelek. Mire számíthatnak a kárvallottak?

A devizahitelek, az árfolyamkockázat jogi kérdéseit vizsgálta a Kúria mellett működő, bírákból álló konzultációs testület, és emlékeztetőt adott ki, azzal, hogy júniusban újra tárgyalnak és állásfoglalást adnak ki az esetleges teendőkről, jogi következményekről. Az Európai Bíróság határozatából és a Kúria által kiadott elékeztető szövegéből milyen változás következik? Mire számíthatnak a devizaadósok? A laikusok számára nehezen értelmezhető jogkövetkezményekről, a várható fejleményekről óvatos nyilatkoztok láttak napvilágot. Idézünk néhány fontosabb megállapítást, véleményt.

A Magyar Nemzet című napilap írásában  így fogalmazott:

Az egyik leglényegesebb megállapítás azzal foglalkozik, mikor tisztességtelen a hitelszerződésnek az a rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. Tisztességtelen a passzus – szól a napilap cikke – , ha az árfolyamkockázat viseléséről szóló tájékoztatás elmaradt, vagy nem volt megfelelő. Majd azt is leszögezi: kúria a szakmai testülete rögzítette, hogy a bank tájékoztatása akkor nem volt megfelelő, ha az elmaradt, vagy hogy ki viseli az árfolyamkockázatot, csupán kikövetkeztetni lehetett a szerződés egyes rendelkezéseiből. 

A lapban megjelent értékelés leszögezi, hogy az árfolyamkockázat kérdése igen lényeges pont a kúria szerint: olyannyira, hogy ha az arról szóló feltétel tisztességtelen, akkor az egész szerződés érvénytelen, ennek nyomán pedig a fogyasztó nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére. A grémium szerint “ugyanakkor arra nincs lehetőség, hogy a Kúria az árfolyamkockázat megítélése ügyében átfogó jellegű iránymutatással igazítsa el az ország bíróságait. Az árfolyamkockázatot ugyanis ügyenként lehet csak vizsgálni, az adott eset bizonyítékainak értékelése után – fogalmaz a napilap.

A Magyar Távirati Iroda neves alkotmányjogásztól, Lövétei Istvántól kért véleményt:

Lövétei István elmondta, azok a devizahitelesek, akik már kiléptek a devizahitelből, például forintosították kölcsönüket – a túlnyomó többség -, vagy visszafizették a hitelt, további kárpótlásra várhatóan már nem számíthatnak. “Abból káosz származna” – mondta. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Kúria testülete a következő ülésén foglalkozik majd a jogkövetkezményekkel és az érintett körrel.

Lövétei István hangsúlyozta, a héten kiadott értelmezésnek nincs kötelező ereje, de amennyiben további részletek is megjelennek a témában, valószínűleg a magyar bíróságok és a Kúria is figyelembe veszi majd azt döntéseinél.

A Konzultációs Testület tíz pont keretében megállapította: az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás elmaradása, vagy nem megfelelő volta esetén tisztességtelen, és így érvénytelen a szerződésnek az a rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. Nem megfelelő a tájékoztatás, ha az árfolyamkockázat viselése csak kikövetkeztethető a szerződés egyes rendelkezéseiből.

A tájékoztatás akkor megfelelő, ha abból kitűnik, hogy a fogyasztóra hátrányos árfolyamváltozásnak nincs felső határa – szögezték le az MTI-ban kiadott értelmezésben.

Napvilágot látott az Adóskamara, azaz dr. Ravasz László jogi véleménye is:

A videóból kiderült: a magyar parlamentben aláírásgyűjtés indult a téma napirendre tűzése érdekében. Ennek eredményeként várhatóan még ebben a hónapban foglalkozik vele az Országgyűlés.

A Kúria a Konzultációs Testület a következő ülését június 19-én tartja, amikor megvizsgálják, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel járhat, illetve a felek közötti elszámolás milyen elvek szerint történhet.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...