Kezdőlap Gazdaság Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti
No menu items!

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

A magyarok egyértelműen tulajdonláspártinak tekinthetők: a Duna House reprezentatív kutatása során a megkérdezettek 86 százaléka maximálisan egyetértett azzal, hogy a saját ingatlan biztonságot nyújt, 74 százalékuk pedig mindig is saját lakás vásárlásában gondolkodott.

Az ingatlanközvetítő közleménye szerint a vásárlók körében az elképzelt vételárú (56 százalék) és állapotú (42 százalék) ingatlan megtalálása, valamint az alkufolyamat (37 százalék) jelentik a legnagyobb kihívást az ingatlanvásárlás során. Az eladók esetében pedig leginkább az elképzelt kínálati áron (69 százalék) és időtávon belül (68 százalék) történő eladás, továbbá az eladási folyamatot negatívan befolyásolható piaci trendek (61 százalék) okoznak fejfájást.

A közlemény szerint Megyeri Dániel, a Duna House marketing- és PR vezetője az NRC-vel közös kutatásukat ismertetve kiemelte: az ingatlanügyekben az emberek családtagjaik és barátaik véleményére támaszkodnak, és csak utánuk következnek az ingatlanszakértők, és még a finanszírozási kérdésekben is előzik a szülők, nagyszülők, testvérek és egyéb rokonok a pénzügyi tanácsadót.

Hozzátette: az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Az Otthon Start Program miatt ráadásul több tízezer első lakást vásárló jelenik meg az ingatlanpiacon, akiknek ugyancsak empatikusan, az érzelmi terheiket is figyelembe véve kell megmutatni a megnyugtató kiutat a lakáspiaci trendek, az adminisztráció, a finanszírozás és a szabályozások útvesztőiből – mondta.

A kutatás szerint az első lakást vásárlók 56 százaléka szerint az ingatlanvásárlás bonyolult folyamat – ami az egyik legmagasabb arány a vizsgált élethelyzetek között; és körükben a legnagyobb (83 százalék) azok aránya, akik úgy érzik, hogy sokkal nehezebb ma hozzájutni saját lakáshoz, mint régebben. Közöttük a teljes vizsgálati mintához képest azok is többen vannak, akik a finanszírozási kérdésekkel kapcsolatban is kifejezetten borúlátók (41 százalék a 34 százalékhoz képest), holott 43 százalékuk a lakáspiaccal kapcsolatos híreket is igyekszik rendszeresen követni – közölték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás