Kezdőlap Gazdaság Eddig sem álltunk jól, de most már az utolsók vagyunk ebben az...
No menu items!

Eddig sem álltunk jól, de most már az utolsók vagyunk ebben az Európai összehasonlításban

Egy év alatt közel 20 százalékponttal nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik egy havi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeiket és egy havi megtakarítással sem rendelkeznek – derült ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből. Nem csoda, hogy a magyar válaszadók Európában a legpesszimistábbak az áremelkedésekkel kapcsolatban: 90 százalék szerint a következő fél évben még magas inflációra számíthatunk.  

Az Intrum által készített legfrissebb Európai Fogyasztói Fizetési Felmérés (ECPR) jól mutatja, hogyan falja fel az emberek megtakarításait az infláció Magyarországon és Európa más országaiban. A 20 országban (az Európai Unió tagállamai és szomszédos államok), több ezer fogyasztó megkérdezésével felvett adatok azt mutatják, hogy az áremelkedések a legtöbb országban jelentősen rontják a családok megtakarítási képességét és a megtakarítások, jövedelmek arányát.

Tavaly Európában összesen a válaszadók 28 százaléka mondta azt, hogy egy hónapnyi, vagy annál is kevesebb bérének megfelelő kiadást tudna csak vállalni anélkül, hogy eladósodna. Idénre tovább romlott a helyzet. 9 százalékponttal több európai háztartás, azaz már 37 százalék rendelkezik legfeljebb egy havi jövedelemnek megfelelő megtakarítással.

Magyarországon a KSH adatai alapján tavaly és az idei év lezárt hónapjaiban az EU többi tagországát meghaladó mértékű volt az infláció. Ez látszik az Intrum adataiban is: a legutóbbi ECPR alapján a magyarok 90 százaléka számolt be arról, hogy az infláció negatívan érinti háztartása pénzügyeit. Ez a legmagasabb szám Európában, megelőzve Görögországot (87 százalék) és Olaszországot (87 százalék). Összehasonlításképpen, az európai átlag 82 százalék volt.

A növekvő kiadások miatt jelentősen csökkent az az időtartam, amit egy esetleges jövedelemkiesés esetén át tudnak vészelni a családok a megtakarításaikat felhasználva. 2021-ben a magyar fogyasztók 33,24 százalékának nem volt elegendő megtakarított pénze egyhavi kiadásainak fedezésére. Ezt követően, 2022-ben már 35 százalék volt az érintettek aránya, ami jelentősen romlott mostanra, hiszen a legfrissebb adatok szerint, 2023-ra ez az arány elérte a 53 százalékot, ami komoly aggodalomra ad okot a lakosság fizetőképességével kapcsolatban.

„A fejlett államok gazdaságainak növekedését elsősorban a belső piaci kereslet hajtja” – mondta Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója. „Nem véletlen, hogy az Intrum által mért fizetőképességi adatok alakulása jellemzően előre jelzi a GDP dinamikáját. A mostani adatok csökkenő fizetőképességet jeleznek előre, ami visszatarthatja a gazdasági növekedést.”

Az egyre csökkenő megtakarítások aránya szoros összefüggésben van az inflációval, és azoknak az embereknek az aggodalmaival, akiknek nehézkes megoldani a mindennapi pénzügyeiket. A magyar válaszadók körében végzett felmérés szerint Európa-szerte a magyarok a legpesszimistábbak az inflációval kapcsolatban. Az adatok szerint 90 százalékuk arra számít, hogy a következő fél évben még magas marad az infláció. Üveges Judit hozzátette: a friss adatok alapján már többségbe kerültek azok, akik fizetésről fizetésre élnek. Emiatt súlyos szociális válságot idézne elő például, ha növekedne a munkanélküliség. „Ez szerencsére egyelőre nem fenyeget, azonban a belső piac további gyengülése akár leépítésekre kényszerítheti a vállalatokat is.”

A növekvő pénzügyi nehézségekre a magyar és az európai fogyasztók egyaránt főleg extra kiadásaik csökkentésével reagálnak. Többek között azzal, hogy igyekeznek kevesebb készételt vásárolni, kevesebbet költenek ajándékokra vagy utazásokra. Magyarországon rendkívül nagy mértékben növekedtek az árak, emiatt az európai átlaghoz képest kevésbé várható a kiadások csökkenése. Üveges Judit szerint leginkább azért, mert a jelenlegi kiadásaikon már nincs mit lefaragni.

A magyarok az európai átlaghoz képest kevésbé szívesen nyúlnak hozzá a félretett pénzükhöz (40 – 35 százalék), már ha van nekik, és még kevésbé szeretnek hitelt felvenni (30 – 19 százalék) kiadásaik fedezésére. Európában Magyarországon az egyik legnagyobb a hitelek elutasításának aránya –az Intrum elmúlt évben készült kutatásai rendre azt mutatták, hogy a magyar lakosság alapvetően szkeptikus a hitelvelvétellel kapcsolatban. A magyar válaszadók további 41 százaléka arra készül, hogy fizetésemelést kérjen, vagy akár jobban fizető munkát keressen.

A magyar válaszadók között tavaly óta 4 százalékponttal (17-ről 21 százalékra) nőt azoknak a száma, akik kettő vagy több számlát nem tudtak kifizetni időben. Az érintettek fele ráadásul azt mondja, rendszeresen előfordul, hogy nem tudja időben fizetni a számláit.

Az Európai Fogyasztói Fizetési Jelentésről

Az Intrum, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja évente elkészíti Európai Fogyasztói Fizetési Jelentését (ECPR – European Consumer Payment Report). A reprezentatív felmérés független adatfelvételen alapul, a lekérdezés online formában történik. A jelentés a Longitude által 20 európai országban végzett külső felmérésen alapul. A felmérés 2023-as kiadásában összesen 20 000 fogyasztó vett részt. A kutatás terepmunkáját július 19. és 2023. szeptember 1. között végezték.

Az Intrumról

Az Intrum az iparág vezető követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalata, mely Európa 20 országában van jelen. Az Intrum vállalatok fellendülését segíti azzal, hogy támogatja ügyfeleit, és olyan megoldásokat kínál, amelyek igénybevételével mérhetően javul ügyfeleinek cash-flow-ja és hosszú távú jövedelmezősége. A társaság küldetésének fontos része, hogy az egyéneket és a vállalatokat is támogassa az adósságmentesség elérésében. Az Intrum mintegy 10 000 elkötelezett szakembere közel 80 000 vállalatnak segít Európa-szerte. 2022-ben az Intrum árbevétele elérte a 19,5 milliárd svéd koronát. Az Intrum központja Stockholmban, Svédországban található, részvényeit a Nasdaq Stockholm tőzsdén jegyzik. Tovább információkért látogasson el a http://www.intrum.com  weboldalra….

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás