Kezdőlap Gazdaság Egy vasa sem maradt? Dmitro Firtas ukrán oligarcha teljes vagyona zár alatt
No menu items!

Egy vasa sem maradt? Dmitro Firtas ukrán oligarcha teljes vagyona zár alatt

Zárolta az ukrán Gazdasági Biztonsági Hivatal (BEB) Dmitro Firtas ukrán oligarcha több mint 7,4 milliárd hrivnya (körülbelül 69 milliárd forint) értékű vagyonát – hozta nyilvánosságra kedden a BEB.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pedig arról számolt be az MTI-ben idézett közleményében, hogy a Firtas által irányított regionális gázvállalatok három vezetőjét gyanúsították meg károkozással az ukrán államnak. A három vezetőt hűtlen kezeléssel, sikkasztással, hivatali helyzettel való visszaéléssel, valamint bűncselekménnyel megszerzett vagyon legalizálásával gyanúsítják.

A nyomozás szerint Dmitro Firtas a Regional Gas Company (RGC) elnevezésű vállalatán keresztül megszervezte a gáz jogtalan kivonását Ukrajna gázszállító rendszeréből. A vállalat húsz önkormányzati és regionális gáztársaságot kezel, ami Ukrajna összes gázelosztó hálózatának 70 százalékát teszi ki.

A valós gázszállítási költségnél jóval több pénzt utaltak át a regionális gázszolgálató vállalatok vezetői a Firtas által ellenőrzött vállalkozásnak, ily módon jelentős állami támogatást vontak el, amellyel az állam a lakosság szükségleteinek kielégítéséhez szükséges gázvásárlásokhoz járult hozzá. A hatóságok közlése szerint bizonyítékaik vannak arra vonatkozóan, hogy Firtas miként adott utasításokat a regionális gáztársaságok vezetőinek, ezenfelül a köztük lévő kapcsolatra, a pénzkivonási mechanizmusokra és a rendszer eltitkolását célzó kísérletekre.

Az ukrán gázszállító rendszerből (GTS) a regionális gáztársaságok által elkövetett gázlopás ügyében már 15 embert gyanúsítottak meg – beleértve Firtast is -, és közülük hatan vannak előzetes letartóztatásban. Hat gáztársaság vezetője van őrizetben. A bűncselekményekért, amelyekkel gyanúsítják őket, akár 12 év börtönbüntetést is kaphatnak – mutatott rá az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az államnak okozott kár miatt a 15 gyanúsított ingóságait és ingatlanvagyonát lefoglalták. A lefoglalt vagyon teljes összege 246 millió hrivnya, azaz csaknem 2,3 milliárd forint. Most Firtas vállalati aktívumait foglalták le, aminek értéke több mint 7,4 milliárd hrivnya. A törvényszéki gazdasági szakértői vizsgálat szerint csak 2021-ben a gyanúsítottak tevékenysége több mint 4,2 milliárd hrivnya (több mint 39 milliárd forint) kárt okozott az államnak. A 2016-2022 közötti időszakban a károk teljes összege meghaladhatja a 18 milliárd hrivnyát (168 milliárd forint) – közölte az SZBU.

Firtast őrizetbe vették 2014-ben Ausztriában az Egyesült Államok kérésére, majd 125 millió euró óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az Egyesült Államokban azzal vádolják, hogy megvesztegetéssel szerzett engedélyt Indiában titánérc kitermelésére, amelyet vállalkozása az Egyesült Államokba akart szállítani. A kiadatásáról máig nem született jogerős döntés Ausztriában.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...