Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Éjfél előtt két perccel áll a végítélet órája
No menu items!

Éjfél előtt két perccel áll a végítélet órája


Továbbra is éjfél előtt két perccel áll a végítélet képzeletbeli órája, tudósok egy nemzetközi csoportja szerint ugyanis továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség egy atomháború vagy a klímaváltozás révén kiirtja önmagát.

Az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) éves csütörtöki konferenciáján jelentették be a tavalyival megegyező óraállást Washingtonban. Az óra azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata.

A végítélethez ilyen közel a múlt évet megelőzően csak 1953-ban állt az emberiség – olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Rachel Bronson

Az, hogy az óra nem került közelebb az éjfélhez, “nem értékelhető a stabilitás jelének, hanem inkább nyomatékos figyelmeztetésnek” – mondta Rachel Bronson, az Atomtudósok Bulletinjének elnöke.

“Ez az állapot olyan nyugtalanító, mint amilyen a hidegháború legveszélyesebb korszakában volt” – tette hozzá.

A szervezetet az első amerikai atomfegyvereket kifejlesztő tudósok hozták létre. Tudományos és biztonságpolitikai testülete a chicagói szervezet védnöki testületével, benne 15 Nobel-díjassal konzultálva állítja előre vagy hátra az órát. Amikor megalkották 1947-ben, az óra mutatója hét percre állt az éjféltől.

A BAS kutatói és szakértői évente kétszer gyűlnek egybe, hogy kiértékeljék az év világszintű eseményeit és döntsenek arról, milyen irányba mozduljanak a végítélet órájának mutatói.

2018-ban a nukleáris fegyverek és a globális felmelegedés okozta fenyegetés miatt mozdultak a mutatók közelebb a “világ megsemmisüléséhez”.

“Az emberiségnek két szörnyű és párhuzamos egzisztenciális fenyegetéssel kell szembenéznie: ezek a nukleáris fegyverek és a klímaváltozás. Minél tovább maradnak ebben a meggondolatlan valóságban a világ vezetői és lakói, annál valószínűbb, hogy meg fogjuk tapasztalni az elképzelhetetlent” – fogalmazott Jerry Brown egykori kaliforniai kormányzó, a BAS ügyvezető elnöke.

A klímaváltozás drámai hatásairól és az üvegházhatású gázok csökkentésének sikertelenségéről szóló jelentések riasztó mértékben megszaporodtak 2018-ban a tudósok szerint.

Az Antarktisz és Grönland jege a korábban becsülthöz képest gyorsabb mértékben olvad. Az északi-sarkvidék melegedésével a talajban tárolt szén hatalmas mennyiségben kerülhet a légkörbe, tovább erősítve a felmelegedést.

Az óceánok hőmérséklete az 1950-es években kezdődött rendszeres mérés óta nem tapasztalt magasságba került, ami heves viharokat okoz – olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Vészesen olvad a sarki jégtakaró

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.