Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elemzők a GDP-ről: a negyedik negyedév rosszabb lesz
No menu items!

Elemzők a GDP-ről: a negyedik negyedév rosszabb lesz

A nemzetgazdaság teljesítménye az első három negyedévben 5,5 százalékkal esett vissza, de az év egészére 6 százalék körüli GDP csökkenést várnak az elemzők, azaz a negyedik negyedévre rosszabb kilátásokkal számolnak. A kormány mínusz 6,4 százalékos prognózisához képest viszont inkább derülátóknak tűnnek.

A Központi Statisztikai Hivatal részletes adatai szerint a bruttó hazai termék volumene 4,6 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél 11,4 százalékkal nagyobb, az előző év azonos időszakinál 4,6 százalékkal kisebb volt

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője úgy látja, hogy a mostani kilátások szerint jövőre még nem tudja behozni a hátrányt a magyar gazdaság. Bár a második negyedéves súlyos hanyatlás után a harmadik negyedévben javult a magyar gazdaság teljesítménye, éves összehasonlításban a negatív tartományban maradt. Az idén 6 százalékos lehet a visszaesés.

A harmadik negyedéves adatokból azt emelte ki, hogy a termelési oldalon valamennyi terület mínuszban maradt éves szinten a GDP-hez való hozzájárulást tekintve. A felhasználási oldalon a végső fogyasztás mellett a beruházási teljesítményt tartalmazó bruttó felhalmozás is negatív tartományban maradt. A készletek ugyanakkor növekedtek, aminek hátterében tartalékolási megfontolások, valamint értékesítési nehézségek egyaránt meghúzódhatnak – tette hozzá. A külkereskedelem gyakorlatilag semleges volt a GDP-eredmény szempontjából, azaz nem húzta vissza a gazdasági teljesítményt.

A K&H Bank szakembere szerint a koronavírus-járvány második hullámában elrendelt korlátozások miatt a negyedik negyedév várhatóan rosszabb lesz, mint a harmadik, elsősorban a szolgáltatások gyengébb eredménye miatt.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint jövőre növekedés lesz, a mértéke viszont nagyban függ attól, mikor kezd csitulni a járvány, mikor jelennek meg a vakcinák és kezdődnek meg a tömeges oltások világszerte. Lényeges, hogy milyen tartós károkat szenvedett el a gazdaság és a kereslet milyen tempóban tud élénkülni – emelte ki a K&H szakértője.

Németh Dávid, úgy látja, hogy 2021-ben a magyar GDP 3,5-4 százalék körüli éves növekedést érhet el. Ez pedig azt jelenti, hogy jövőre még nem dolgozza le az idei hátrányt a gazdaság.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt emelte ki, hogy a harmadik negyedévi gazdasági visszapattanás ellenére még mindig 4,6 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedévben. Termelési oldalon a feldolgozóipar egy negyedév alatt képes volt majdnem ledolgozni az óriási visszaesést, de a szolgáltatószektor teljesítménye is csak 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A mezőgazdaság mellett az építőipar volt a másik terület, ahol a harmadik negyedévben tovább romlott a teljesítmény, de a tavalyi magas bázis miatt ez szinte borítékolható volt.

A felhasználási oldalon látható, hogy a gazdaságpolitikai beavatkozások révén nőtt a természetbeni társadalmi juttatás volumene, ami segítette a háztartások tényleges fogyasztásának helyreállását. A beruházások továbbra is zuhannak: az uniós projektek kifutása, a lakáspiaci megállás és a nagy ipari beruházások lezárulása mind ebbe az irányba hatott. A bruttó felhalmozás húzta vissza leginkább a GDP-t. Az ipar erőteljes helyreállása meglátszik az áruexport éves növekedésében is. Ugyanakkor a turizmus hiánya jelentős hatást gyakorol: a szolgáltatásexportra – fejtette ki.

A részletes adatok is megerősítették az ING Bank szakértőinek azon várakozását, hogy a negyedik negyedév teljesítménye gyakorlatilag az iparon múlik. Amennyiben jól teljesít a szektor, az nagyban mérsékelheti a szolgáltatásexportban mutatkozó jelentős kiesést és a várhatóan ismét zsugorodó fogyasztást.

Továbbra is úgy látják, hogy a korlátozások miatt a negyedik negyedévben a GDP újból mérséklődhet negyedéves alapon, így makrogazdasági szinten W-alakú kilábalásra lehet számítani.

Az év egészét nézve 5,8 százalékos lehet a recesszió. Habár a gazdaság egésze 2022 közepére túl lehet a válságon, ez szektorok szintjén közel sem lesz egységes, ami mindenképp további célzott gazdaságpolitikai beavatkozást igényel a jövő évben – zárta kommentárját Virovácz Péter.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője megállapította: a harmadik negyedévben a GDP visszaesése az előző negyedévesnél kisebb volt, ami a gazdaság újraindulását jelenti, bár az egyes ágazatok adatai jelentős eltérést mutatnak.

Kisebb volt a visszaesés a szolgáltatások és az ipar esetében, míg az építőipar és a mezőgazdaság az előző negyedévesnél nagyobb visszaesést mutatott. Felhasználási oldalról a fogyasztás kisebb, míg a beruházások jelentősebb visszaesése rontotta a gazdasági teljesítményt. A beruházások visszaesését a vállalkozások óvatosabbá válása, a bevételek csökkenése, valamint az önkormányzatok helyzetének romlása, a beruházások elhalasztása magyarázza.

A külkereskedelmi egyenleg növekedési hozzájárulása semleges volt, ami a termékek egyenlegének javulásából és a szolgáltatások egyenlegének romlásából következett be. Itt tehát az előző években tapasztalt tendencia megfordult. A szolgáltatások esetében a romlást a turizmus, illetve a szállítási szolgáltatások visszaesése magyarázhatja.

Az év egészét tekintve a visszaesés mértéke 6 százalék körül alakulhat – figyelembe véve a már bevezetett korlátozásokat. Ezek esetleges meghosszabbítása azonban a vártnál nagyobb visszaesést okozhat – figyelmeztetett a Századvég szakértője.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.