Kezdőlap Turizmus Elemzők a turizmusról - nyárra várható az újraindulás
No menu items!

Elemzők a turizmusról – nyárra várható az újraindulás

A járványügyi korlátozások megszüntetése után gyorsan élénkülhet a belföldi turizmus, de ez várhatóan csak a harmadik negyedévben történik majd meg – vélik elemzők.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A KSH jelentése szerint a korlátozások hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma novemberben 93 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 76 százalékkal csökkent. Az összes vendégéjszaka 85 százalékkal volt kevesebb, mint 2019 novemberében. A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele szintén 85 százalékkal volt kevesebb az előző év novemberinél.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kiemelte: a november 11-től bevezetett korlátozások már a belföldi turizmust is érintették, a következő hónapokban pedig nagyobb lesz a visszaesés, mivel a novemberi hónapot csak részlegesen érintették a korlátozások.

Suppan Gergely

A turizmus újraindulásának időpontját lehetetlen megmondani a vezető elemző szerint, teljes mértékben a járvány terjedésétől, valamint az átoltottság előre haladásától függ, az első negyedévben szinte kizártnak tűnik a korlátozások enyhítése. Amennyiben a legveszélyeztettebb csoportokat sikerül átoltani, korlátozott enyhítések elképzelhetőek, amit legkorábban a második negyedév elejére vár Suppan Gergely.

Hozzátette: tömeges oltásokra a második negyedév végén számítanak, így talán a harmadik negyedév során megszűnhetnek a korlátozások.

Kérdésnek nevezte, hogy a korlátozások megszűnése után milyen gyorsan indulhat újra a turizmus az esetleges óvatosabb magatartás miatt.

Ugyanakkor az elemző szerint feltehetően gyorsan élénkülhet, mivel óriási kielégítetlen igény halmozódott fel az elmúlt év során, így rengetegen pótolhatják elmaradt utazásaikat, nyaralásukat. Nem kizárt az sem szerinte, hogy a korlátozások feloldásával eufória lesz, az emberek örülni fognak, hogy végre kimozdulhatnak.

Kérdésnek nevezte az is, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokart, vásárokat, miközben erre is kifejezett igény lesz. Szintén kérdés, hogy megtartják-e az elmaradt fesztiválokat és más szabadidős rendezvényeket, noha óriási igény lenne rá Suppan Gergely szerint.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is kiemelte, hogy az “elképesztő” zuhanás nem volt meglepő, a járványhelyzet következménye. Ezt a szektort sújtja leginkább a járvány.

Nyeste Orsolya

Véleménye szerint rövid távon nem várható javulás, mivel meghosszabbították a korlátozó intézkedéseket februárig. A tavaly decemberi és az idén januári adatok biztosan hasonló mértékű negatívumot mutatnak majd. A járványhelyzet javulásától függően nyithatnak majd újra a szállodák, ettől függetlenül viszonylag hosszú idő lesz a belföldi turizmus újraépülése.

Az ágazati kilátások bizonytalanok, a jelenlegi helyzet nehéz – mondta, az esetleges újranyitáskor pedig kérdésnek nevezte, hogy az emberek utazási kedve, a keresleti oldal mennyire tér vissza. A külföldi turizmus újjáépülése elhúzódó folyamat lesz az Erste Bank elemzője szerint, viszont a belföldi turizmus április-májusban talán fokozatosan újraindulhat már. Hozzátette: tavaly nyáron a járványhelyzet enyhülése jelentős felpattanásra adott lehetőséget.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...