Kezdőlap Hírek Előrejelzés. A hét közepére melegebb idő várható és a nap is kisüt
No menu items!

Előrejelzés. A hét közepére melegebb idő várható és a nap is kisüt

A hét elején néhol még mínuszok is várhatók hajnalban, a hét közepén viszont melegszik a levegő és pár napra ismét visszatérnek a 20 Celsius-fok körüli maximumok. Sok lesz a napsütés, de szombaton többfelé várható eső – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn, a reggel még ködös tájakon lassan javulnak a látási viszonyok. Az ország többi részén változóan gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Számottevő csapadék nem valószínű, de a borult területeken szitálás, a Dunántúlon pedig egy-egy gyenge zápor előfordulhat. A leghidegebb órákban 0 és plusz 6 fok között alakul a hőmérséklet, néhol gyenge fagy is lehet. Napközben 12-16 fokig melegszik a levegő.

Kedden főleg hajnalban, reggel, elsősorban az északkeleti országrészben lehet számítani párára, ködfoltokra. Napközben jellemzően napos, északkeleten változóan felhős idő várható, csapadék nem valószínű. A szél a Dunántúlon megélénkül, a nyugati megyékben meg is erősödik. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a maximumhőmérséklet 12-17 fok között valószínű.

Szerdán szűrt napsütés várható, csapadék nem valószínű. A szél megélénkül, a Dunántúlon sok helyütt megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.

Csütörtökön az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de tartósabban párás, ködös, felhős vidékek is előfordulhatnak, főleg az északi, északkeleti megyékben. A felhős, párás vidékeken néhol előfordulhat szitálás. A szél többfelé megélénkül, a Dél-Dunántúlon meg is erősödik. A leghidegebb órákban 3 és 10, napközben általában 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet, a borult részeken ennél kissé hűvösebb, délnyugaton pedig néhány fokkal melegebb lesz.

Pénteken, október 23-án tartósabb ködfoltok is lehetnek. A borult részeken néhol szitálás is előfordulhat, másutt nem lesz csapadék. A legalacsonyabb hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb hőmérséklet 13 és 23 fok között alakul, északon lesz a hűvösebb, délen a melegebb idő.

Szombaton több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat. A szél is megélénkül, helyenként megerősödik. A minimumhőmérséklet 5 és 11, a maximumhőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.

Vasárnap kezdetben többfelé, majd főleg keleten várható eső, záporeső. A szél sok helyen megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 11, a legmagasabb hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű – szól az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új ügyvezető igazgató vezeti az Auchan Magyarországot

Március elsejétől Vincze Géza tölti be az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját.

2024 negyedik negyedévében a gazdaság teljesítménye nőtt az előző év azonos időszakihoz képest

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 negyedik negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján - a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal bővült. 2024-ben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az előző évit.

Hasít az OTP Egészségpénztár

A cég tájékoztatása szerint 2024-ben a tagok közel 31 milliárd forint megtakarítást használtak fel az OTP Egészégpénztári számlájukról, és 2 millió darab számlát fizetett ki a pénztár.

A kormány továbbra is támogatja a külhoni magyar borászokat  

Az agrárminiszter rámutatott, a Partiumban és Erdélyben már működnek azok a jól felszerelt borászati laboratóriumok, amelyek szintén a magyar kormány támogatásával jöttek létre.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.