Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Építésgazdaság: a Masterplast szerint az erősödik a lakossági aktivitás
No menu items!

Építésgazdaság: a Masterplast szerint az erősödik a lakossági aktivitás

A Masterplast negyedéves jelentése alapján aztovábbra is visszafogott, és a keresleti viszonyok nem javultak számottevően az év első hónapjaiban. Ennek oka, hogy az ipari-kereskedelmi beruházások, állami fejlesztések és mélyépítések továbbra is nagyon alacsony szinten vannak, és a piacot általános visszafogottság jellemezte. Ugyanakkor a lakossági szegmensben már érzékelhetők az élénkülés első jelei.

A felpörgött lakáspiac beindította a fejlesztőket és a vállalat partnereinek visszajelzései alapján a szerkezetépítő anyagok forgalma is meglendült az építőanyag kereskedésekben. Az év első három hónapjában a társaság árbevétele 2%-kal növekedett, miközben az EBITDA mutató 14%-os bővülést ért el a tavalyi első negyedévhez képest a korábban végrehajtott hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően.

A HEM értékesítés és a kereslet élénkülése hajtotta a belföldi növekedést

A hazai piacon jelentős, 31%-os árbevétel-növekedést ért el a vállalat, amit főként a Hitelesített Energiamegtakarítások (HEM) értékesítésének dinamikus bővülése generált. A társaság közlése alapján a folytatás még kedvezőbb lehet ezen a téren. A HEM-piacot megalapozó EKR törvény 2025 friss módosítása ugyanis jóval szigorúbb kötelezettségeket ír elő az energiakötelezettek számára: jelentősen megemelt energiamegtakarítási célokat kell teljesíteniük, ráadásul ezek 75%-át lakossági szinten, túlnyomórészt épületszigetelés formájában. Ennek eredményeként a HEM-alapú korszerűsítésekhez kapcsolódó hőszigetelő termékek kereslete várhatóan meredeken növekedni fog. A trendhez kapcsolódó pozitív hír, hogy a hő-, hang-, és vízszigetelő anyagokat tartalmazó termékkör, benne az üveggyapot és a saját gyártású XPS hőszigetelő termékekkel, már az első negyedévben is 48%-os forgalomnövekedést produkált. Emellett jelentős árbevétel bővülés volt tapasztalható az ipari alkalmazások terén is (+61%), míg más szegmensek – különösen a homlokzati hőszigetelés – visszaesést mutattak az év első három hónapjában.

Stabil működés és javuló hatékonyság gyenge keresleti viszonyok mellett is

2025 első negyedévében a Masterplast 33,5 millió eurós árbevételt ért el, ami 2%-os, 786 ezer eurós növekedést jelent 2024 azonos időszakához viszonyítva. Az EBITDA 14%-al nőtt a bázishoz képest, ezáltal 973 ezer eurós értékre emelkedett. A működési hatékonyság javulása részben a 2024-ben megkezdett szervezeti átalakításoknak, valamint a gyártás optimalizálásának köszönhető. Az alacsonyabb dolgozói létszám és a mérséklődő személyi ráfordítások jelentősen hozzájárultak a pozitív működési eredményhez. A pénzügyi eredményre ugyanakkor erős negatív hatást gyakoroltak a kedvezőtlen árfolyammozgások, így a vállalat az első negyedévet 2,2 millió eurós adózott veszteséggel zárta.

Gyártási fejlesztések és jövőbe mutató beruházások

A vállalat közlése szerint 2025 második negyedévében a terveknek megfelelően elindult a technológia harmonizációja a Szerencsen létesülő új üveggyapot gyárban, a standard gyártás pedig várhatóan a harmadik negyedévben kezdődik. Ezzel újra lesz Magyarországon működő üveggyapot gyár, biztosítva a várható szigetlelőanyag piaci fellendülés termékbázisát.

A vállalat által korábban megkezdett moduláris épületelemgyártási technológia fejlesztések az építőipari szakemberhiány erősödő trendjének köszönhetően egyre nagyobb jelentőséget kapnak. A megfizethető lakhatás iránti igény is egyre inkább ráirányítja a figyelmet az üzemi előregyártáson alapuló, gyorsan telepíthető moduláris építési megoldásokra. Az államilag támogatott Lakhatási Tőkeprogram is fontos fejlődési katalizátorként működhet a továbbiakban, mert a program által generált új építési volumen várhatóan növekvő igényt támaszt majd a moduláris építési technológiák iránt. A Masterplast felhalmozott technológiai tudása fontos alapot jelent ahhoz, hogy a vállalat a jövőben meghatározó szereplővé váljon a moduláris, előregyártott lakó- és középületek piacán.

Egy tartós béke Ukrajnában nagy lehetőség lehet a Masterplast számára

A Masterplast az utóbbi két évtizedben erős piaci pozíciókat épített fel Ukrajnában. A vállalat több termékben piacvezető, és az építőanyag kereskedelem erős szereplője. Ezért egy tartós fegyverszünet esetén a Masterplast jelentős részt vállalhat az ország újjáépítésének termékellátásában.

„Az európai piac összességében továbbra is visszafogott, különösen az ipari és állami beruházások területén, azonban a lakossági szegmensben már érzékelhetők az élénkülés első jelei. Az ingatlanfejlesztők már reagáltak az élénkülő lakáspiacra, a fiókban lévő projekteket aktiválták, és ez 2026-tól már szigetelőanyagok piacán is jelentkezni fog. Emellett Magyarországon az egyszerűsített Otthonfelújítási Program, a Vidéki Otthonfelújítási Program, az EKR törvény szigorodása, valamint az uniós energetikai célkitűzések (EPBD) is még inkább gyorsabb növekedési pályára helyezik a hőszigetelőanyag piacot. A Masterplast felkészült erre a bővülésre, termelési kapacitásainkat úgy tudjuk skálázni, hogy a megnövekedett igényeket is hatékonyan ki tudjuk majd szolgálni. A hőszigetelő anyagok mellett a moduláris épületelemgyártási technológiánk is új lehetőségeket nyithat: a munkaerőhiány fokozza az üzemi-előregyártás jelentőségét, a megfizethető lakhatás igényének biztosítása pedig helyzetbe az új technológiai megoldások alkalmazását a közeljövőben.” -nyilatkozta Tibor Dávid a Masterplast elnök-vezérigazgatója.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás