Kezdőlap Gazdaság Equilor: az enyhe tél miatt elkerüli a recessziót Európa
No menu items!

Equilor: az enyhe tél miatt elkerüli a recessziót Európa

Európa az enyhe télnek köszönhetően elkerüli idén a recessziót, azonban a kilátásokat nagyban meghatározza a gázár alakulása – közölték az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.

Török Lajos vezető elemző elmondta: a legtöbb európai országban, így Magyarországon is az első félév még a nehézségekről szól, a második félévben azonban már ismét növekedés lehet; éves átlagban a magyar gazdaság fél százalék körül bővülhet. Belföldön a munkaerőpiacon nem várható válsághelyzet, egyre több területen alakul ki ugyanakkor munkaerőhiány, ami miatt az átlagbérek dinamikusan emelkednek; a munkanélküliségi ráta pedig tartósan 4 százalék alatt marad – tette hozzá.

Török Lajos

Török Lajos beszélt az európai gáztárolók töltöttségéről is, azt mondta, azok jóval az ötéves átlag feletti szinteken állnak. A 2023/2024-es tél gázellátása még nem biztosított, elemzések szerint 27 milliárd köbméter gázt kell az EU-nak beszereznie. A kieső kapacitást ellensúlyozni lehetne az energiahatékonyság javításával, a megújulók gyorsabb telepítésével, az elektromos fűtésre való átállással, a fogyasztói szokások megváltoztatásával – sorolta.

Török Lajos szerint a nagy jegybankok szigorító politikája idén a második negyedévben tetőzhet, a magas kamatok egész évben megmaradhatnak. Magyarországon a második negyedévben számít az első kamatvágásra az elemző, akár már az inflációs csúcs elérése előtt. A kamatvágáshoz hat fontos feltételt határozott meg a jegybank: az európai energiaválság kedvező alakulását, az orosz-ukrán háborús fejlemények javulását, a befektetői hangulat erősödését, a folyó fizetési mérleg hiány kedvező alakulását, az uniós megállapodás megszületését, illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (EKB) szigorításainak leállítását.

Ezek többsége eddig nem teljesült, ugyanakkor a befektetői hangulat javult, és az európai energiaválság sem okoz további kockázatot.

Kitért arra, hogy az eurózóna az energiabeszerzésekben továbbra is kiszolgáltatott helyzetben van, jelentős külkereskedelmi hiány alakult ki. Az energetikai hatékonyságnövelés nagy tőkeigénye miatt iparágak alakulhatnak át a vezető elemző szerint. Úgy vélte, az EKB késve kezdte meg a kamatemelési ciklust, idén kizárható a kamatvágás, 3,75-4,0 százalékon várható a kamat tetőzése. A Fed ugyanakkor már fékez: február elsején már csak 0,25 százalékos kamatemelés jöhet, az év végére 5 százalékos kamatot várnak.

Buró Szilárd

Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető szerint idén eddig a 395 és 400 forint közötti sávban mozgott az euró árfolyama, a magas kamatszint fenntartása támogathatja a forintot, ahogy a dollár esetleges további gyengülése, illetve az uniós forrásokkal kapcsolatos bármilyen pozitív hír is segítik. Kockázatok közé sorolta a januári hitelminősítői értékeléseket (az első pénteken várható a Fitch Ratingstől), és a kedvező nemzetközi befektetői hangulat törékenységét.

Szécsényi Bálint vezérigazgató szerint kihívásokkal teli év lesz a 2023-as, sok a bizonytalanság. A befektetések terén az idei év jó alkalom lehet a hosszú távú portfóliók kialakítására, melynek fontos építőkövei a prémium magyar állampapír forintos és eurós változata, valamint a frissen kibocsátott dollár alapú magyar államkötvény is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás