Hirdetés
Kezdőlap Hírek Naperőművet avattak Pakson
No menu items!

Naperőművet avattak Pakson

Mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja a 9 milliárdos költséggel készült paksi naperőmű, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át.

Az ország egyik legnagyobb, 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával több mint 51 hektáros területen valósult meg Pakstól délre, az atomerőműtől néhány kilométerre.

A legmodernebb technológiát felvonultató naperőmű 74 ezer napelemtáblájával, átlagosan évi 22,2 GWh (gigawattóra) villamos energia termelésére képes, akárcsak a szintén MVM Csoport beruházásában megvalósult, tavaly augusztusban átadott felsőzsolcai fotovoltaikus erőmű.

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímaügyekért felelős államtitkára az átadón elmondta: Paks e naptól nem csak a nukleáris, hanem a megújuló, ezen belül is a napenergia magyarországi központjává válik. Ez összhangban van azzal a kormányzati elképzeléssel, mely szerint Magyarországon fogyasztó- és klímabarát energiaszektort kell teremteni a jelenlegi és a jövő nemzedékek számára.

A 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőmű mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja. Kép: MTI/Sóki Tamás

A 9 milliárd forintos beruházás költségeinek 65 százalékát saját forrásból, 35 százalékát az Európai Unió Környezeti és energiahatékonysági operatív programjában elnyert támogatásból finanszírozta az MVM Csoport.

Szabó Péter, Paks polgármestere úgy fogalmazott: nyitottak vagyunk a változásokra, a folyamatos megújulásra, minden értelmes alternatívára, amely jövőnket, fejlődésünket, a paksiak és a magyar emberek boldogulását segíti. Ezért is épülhetett az atomerőmű tőszomszédságában az ország eddigi legjelentősebb naperőműve, mutatva, hogy a kétfajta energiatermelési mód hatékonyan megfér egymás mellett – emelte ki az MTI jelentése szerint.

A paksi energetikai beruházás jelentős lépés a hazai megújuló villamosenergia-termelésben. Működésének köszönhetően éves szinten több mint 22 000 tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid kibocsátása, ami 10 ezer személyautó átlagos éves futásteljesítménye során kibocsátott káros anyag mennyiségnek felel meg – fűzte hozzá a polgármester.

Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntőjében arról tájékoztatott, hogy az MVM Csoport hét projekt keretében 110 naperőművet létesít országszerte EU-s társfinanszírozással. Ezáltal a vállalatcsoport a legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelő vállalat lesz Magyarországon.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás