Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Esztergomba jártunk, az Adventi vásárban
No menu items!

Esztergomba jártunk, az Adventi vásárban

Nézzünk körül, hova érdemes ellátogatni, ha egy kirándulással is összekötnénk! Erre egyértelműen a legjobb válasz: Esztergom Adventi vására!

Esztergom belvárosában, a Széchenyi téren találjuk idén is a vásárt, könnyen megközelíthető, parkolási lehetőség van, a hétvégeken ingyenes. Mivel minden városnéző séta kötelező része a Városházától induló tulajdonképpen utca, így elkerülhetetlen.

De nézzünk körül a téren! Ami egyből szembetűnő, hogy több közintézmény is pompázatos fényfestésben tündököl! Sajnos ez a kép nappal nem minden épület esetében ilyen csodálatos, de most élvezzük az Adventi hangulat fényeit!

A felújítás alatt álló impozáns Városháza is megkapta a maga fényeit, ami szépen tündököl a már elkészült új homlokzaton.

Kicsiknek és nagyoknak hatalmas örömére idén egy óriási jégpálya is várja az érdeklődőket, még egy izgalmas folyosót is kialakítottak, így még élvezetesebb a csúszkálás. Aki nem biztos a dolgában, azt „pingvin” segíti megelőzni az esést, remek szórakozás!

Népművészeti és ajándéktárgyakból sincs hiány, az árak reálisak, a kínálatból bárki megtalálhatja a magának valót, bóvlit nem láttunk. Az egységes faházakat úgy alakították ki, hogy tökéletesen beleilleszkedjenek az utca képébe, így egy igazán hangulatos, családias Karácsonyi utcán sétálhatunk, és készíthetünk ezernyi képet.

Éhesek és szomjasak sem maradunk, egymás érik a megfizethető árú finomságok, és téli italokat áruló faházak, van ahol tűz mellett melegedhetünk, van, ahol le is ülhetünk.

Elmaradhatatlanok a kürtőskalács árusok is, hagyományosan, frissen, előttünk készítik, ellentétben a pesti árusokkal, az áruk teljesen reális, és finomak, bármelyiket válasszuk is.

A lehető legjobb Adventi hétvégi program egy ilyen izzíg-vérig hangulatos Adventi utcaképben andalogni, de hát azért  hideg is van, meg nem is mindenki szeret az utcán enni. Akár felmelegedni, akár egy jót enni, és hozzá fantasztikus csapolt söröket inni szeretnék, egyértelmű választás a vásár kellős közepén található BeeLegal PUB!

A bejárat előtti sátorból remek forró italok mellett csülkös bablevest is ehetünk, de ha betérünk a kellemesen meleg, hangulatos PUB-ba, akkor reális áron pompás falatokat fogyaszthatunk, kezdve a salátáktól és Hamburgerektől egészen a steakekig, de ezekről már korábban írtunk, továbbra is csak ajánlani tudjuk Adventi vásárjáró sétánk közben.

Természetesen számos program is várja a hétvégéken a kilátogatókat, ezekről a www.visitesztergom.hu oldalon olvashatunk, tegyük meg, keressük fel ezt a hangulatos Adventi vásárt, csodás élményben lesz részünk, csak ajánlani tudjuk!

Szöveg és fotó: Zamody Gábor

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...