Kezdőlap Közlekedés EU - 36 ezer ingyenes InterRail-bérletetből 787 a magyar fiataloké
No menu items!

EU – 36 ezer ingyenes InterRail-bérletetből 787 a magyar fiataloké

Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük – kvóta alapján – 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet – közölte az Európai Bizottság szerdán.

A brüsszeli tájékoztatás szerint az EU Erasmus+ program részét képező DiscoverEU-program legutóbbi pályázatának nyertesei 2025. március 1. és 2026. május 31. között egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak Európa-szerte.

Közölték, a pályázati fordulóban több mint 135 ezer jelentkezés érkezett, Magyarországról 2955-en pályáztak.

Az Európai Bizottság emlékeztetett, a DiscoverEU-pályázatok évente kétszer, tavasszal és ősszel nyílnak meg.A kiválasztott fiatalok annak érdekében, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a vonat mellett más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.

Az ingyenes utazási igazolvány mellett a résztvevők kedvezményes kártyát is kapnak, amely több mint 40 ezer tömegközlekedési, kulturális, szállás-, étkezési, sport- és egyéb szolgáltatásra vonatkozó ajánlatot tartalmaz.

Ebben a pályázati körben azon 18 éves fiatalok pályázhattak, akik 2005. július 1. és 2006. június 30. között születtek. Az uniós tagországok állampolgárai mellett ezúttal is pályázhattak az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országokban élő fiatalok is, így például Észak-Macedóniából, Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából, Szerbiából vagy Törökországból.

Ez volt a DiscoverEU-program tizenegyedik pályázati fordulója. Eddig több mint egymillió európai fiatal élt már a lehetőséggel, Magyarországról pedig közel harmincezren pályáztak, és a kvóta alapján eddig valamivel több mint hatezren utaztak is már a vonatbérlettel.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.