Kezdőlap Gazdaság Európai Bizottság: idén négy százalékkal nőhet a magyar GDP
No menu items!

Európai Bizottság: idén négy százalékkal nőhet a magyar GDP

Tavaly 5,3 százalékkal csökkent a magyar GDP, de az enyhítések bevezetése a gazdaság gyors fellendülését eredményezheti az idén – áll az Európai Bizottság téli időközi gazdasági előrejelzésében.

A testület elemzése szerint az ipari, különösen az építőipari, valamint a kiskereskedelemi értékesítés a koronavírus-járvány okozta lezárások ellenére is erős maradt tavaly októberben és novemberben. Azonban a járvány második hulláma megszakította a viszonylagos fellendülést, így a GDP valamelyest csökkent a tavalyi negyedik negyedévben, elsősorban a beruházások és a szolgáltatások exportjának zuhanása miatt.

A jelentés szerint az enyhítések bevezetése a gazdasági tevékenység gyors fellendülését eredményezheti 2021 közepétől.

A bizottság elemzése a GDP 4 százalékos növekedését vetíti előre az idei évre, ez az érték nem változott a tavaly novemberi előrejelzésekhez képest. A jövő évre azonban, 5 százalékos bővülést jósol a testület, ami 0,5 százalékponttal több, mint az őszi prognózisban közölt adatok.

A jelentés rámutatott: a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt 2020 decemberében, szinte változatlan az azt megelőző hónapokhoz képest. A munkavállalók egyre nagyobb hányada azonban nulla munkaórát jelent, így nőhet azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek jövedelme csökken. A kormány nyújtott némi foglalkoztatásvédelmi támogatást azokban az ágazatokban, amelyeket a második járványhullám miatti lezárások a leginkább érintettek, de a munkahelyteremtés várhatóan csak a gazdasági növekedés visszaállása után folytatódhat. A jelentés szerint a mérsékeltebb munkaerőpiaci kereslet mérsékelni fogja a munkabérek növekedését is. A járvány második hulláma miatt újra bevezetett korlátozások ismét visszavethetik a magyar lakosság fogyasztását.

Az infláció a tavalyi év utolsó hónapjaiban enyhült, mivel az élelmiszer- és üzemanyagárak csökkentek. A harmonizált fogyasztóiár-index, a HICP-infláció 2020-ban 3,4 százalék volt, az előrejelzések szerint 2021-ben 3,5 százalékon marad a forint árfolyamának korábbi gyengülése és a dohánytermékek jövedéki adójának emelkedése miatt. Ezeknek az átmeneti tényezőknek a háttérbe szorulása után, az infláció várhatóan 2,9 százalékra csökken.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás