Kezdőlap Élelmiszeripar Európai jó példák alapján fejlődik a magyar élelmiszeripar
No menu items!

Európai jó példák alapján fejlődik a magyar élelmiszeripar

A rendszerváltást követő lejtmenet után most újra meg kell erősíteni a hazai élelmiszeripart. A rendelkezésre álló mintegy 1500 milliárd forint pályázati forrásból 750 milliárd forintot fordít a kormány az ágazat fejlesztésére – mondta Nobilis Márton, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár, Kecskeméten, szerdán, az AgroFood 2024 élelmiszeripari konferencián.

Az államtitkár hangsúlyozta, a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervében meghirdetett források fogják meghatározni a hazai élelmiszeripar következő 30 évét. Modernizációval, digitális fejlesztésekkel behozható a lemaradásunk, az élelmiszer-előállítás során magas feldolgozottsági szintre kell törekedni, a vertikális integráció előnyei pedig a termelésbiztonságot erősíthetik.

Az új felhívások megjelenését két körben tervezi a szaktárca. Az első pályázatokat a nyár folyamán írják ki, a további felhívások pedig a jövő évben várhatók. Nobilis Márton kiemelte, a kisebb élelmiszeripari cégek 200 millió forintig, a nagyobbak egészen 5 milliárd forintig kaphatnak támogatást fejlesztéseikre. Kifejtette, a pályázatokhoz előleget is le lehet majd hívni, de ennek felhasználása feltételekhez kötött. A beruházások megvalósítását kamattámogatott hitelkonstrukciók is segítik. A hosszú távú cél az, hogy magas minőségben, minél magasabb feldolgozottsági szinten állítsák elő az élelmiszereket Magyarországon – hangsúlyozta az államtitkár.

Nobilis Márton kiemelten fontosnak nevezte a magyar élelmiszerek piacainak fejlesztését. Olyan cégekre van szükség, amelyek képesek a magyar és nemzetközi igényeket is kielégíteni. Ma a hazai élelmiszeripari vállalkozások csupán 5 százaléka termel exportra, ezt a jövőben meg kell duplázni, érdekesség, hogy ezek a cégek a hazai termelés 80 százalékát fedik le.Az államtitkár beszélt arról is, hogy a KAP-nak köszönhetően a legnagyobb hazai élelmiszeripari vállalkozások is forráshoz juthatnak. Ismertette, hogy olyan, hazai alapanyagot feldolgozó, belpiacon és export téren is hangsúlyosan jelenlévő, a saját szakágazatuk esetében a legjelentősebb árbevétel-termelő vállalkozásokat hívnak meg az Élelmiszeripar Bajnokai Programba, amelyek konkrét, akár több évre szóló fejlesztési csomagjuk révén itthoni pozíciójukat is erősíteni tudják – mondta Nobilis Márton. (Agrárminisztérium)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás