Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Eurózóna - infláció: távolabb az EKB célja
No menu items!

Eurózóna – infláció: távolabb az EKB célja

Lassult és távolabb került az inflációs céltól a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben februárban – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) gyorsbecsléséből.

Az előzetes adatok szerint februárban éves összehasonlításban 1,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, összhangban az elemzői várakozásokkal.

Januárban 1,4 százalékos, tavaly februárban pedig még 1,5 százalékos emelkedést mértek.

Februárban az energiaárak húzták lefelé az euróövezeti inflációt. Éves összevetésben 0,3 százalékkal csökkentek az energiaárak, szemben a januári 1,9 százalékos emelkedéssel. Az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek ára 2,1 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 1,6 százalékkal nőtt februárban.

Az energiaárakat nem számolva 1,4 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 1,2 százalékkal nőtt, összhangban az elemzői várakozásokkal.

Havi összevetésben 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben. Az energiaárakat nem számolva 0,4 százalékos volt a növekedés, az energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat sem tartalmazó maginfláció pedig ugyancsak 0,4 százalékkal nőtt.

Az Európai Központi Bank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

Tavaly egy hónapban sem érte el a 2 százalékot a fogyasztói árak éves összevetésű emelkedésének üteme, a legmagasabb értéket, 1,7 százalékot áprilisban mérték. Legutóbb 2018 októberében állt 2 százalék fölött az éves infláció az euróövezetben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.