Kezdőlap Mozaik Ez nem gyerekjáték! Ismét milliárdos piac mutatkozik meg Nürnbergben
No menu items!

Ez nem gyerekjáték! Ismét milliárdos piac mutatkozik meg Nürnbergben

RedNight 2024

A világ legnagyobb szakmai játékvásárát, a Spielwarenmesse-t, 2025. január 28. és február 1. között rendezik meg Nürnbergben. Az esemény a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szervezésében Budapesten is bemutatkozott.

 

Az idei esemény fókuszában ismét a „Kidults” téma áll majd: a gyerekjátékok és elfoglaltságok iránt érdeklődő felnőtteket megcélzó szekció, amely tavaly debütált, nagy sikerrel vonzotta a látogatókat, miközben jelentős nemzetközi médiaérdeklődést váltott ki. Emellett az olyan jelentős piackutató intézetek, mint a BrandTrends Group és a Circana is megerősítik a témakör növekvő jelentőségét a játékiparban.

A „Toys for Kidults” különterület így ismét központi szerepet kap az eseményen, hogy hangsúlyozza a témakör üzleti jelentőségét a kereskedelem számára. Az „Eingang Mitte” központi helyszínen található standon pedig látványos termékpéldák, háttérinformációk, valamint szakmai, gyakorlati tanácsok várják az érdeklődőket, így biztosítva, hogy a kiállítók és látogatók egyaránt alaposan megismerhessék a „Kidults” trendet.

Az értékesítés ösztönzése

A kereskedelem ösztönzésére a Spielwarenmesse széles körű termékkínálatot mutat be, amely a retrotermékektől a fantasy, stratégiai és a science fiction témákig terjed. Az interaktív élményvilág célja, hogy bemutassa a felnőttek számára vonzó, különleges játékokat és gyűjthető tárgyakat, amelyek a „Collectibles”, „Creative Fantasy” és „Tabletop Games” kategóriákban jelennek meg. Amelyek változatos inspirációt nyújtanak a játékboltoknak, mivel különböző érdeklődési területekre és stílusokra épülnek.

A vásáron különféle élő bemutatók is helyet kapnak, ahol a látogatók szakértői útmutatással próbálhatnak ki játékokat. A nürnbergi „Ultra Comix” – Európa egyik legnagyobb képregény- és játékboltja – szakértői mellett a SPIEL, a táblás társasjátékok legnagyobb nemzetközi vásárának csapata is támogatja a Spielwarenmesse szervezését. A Toy Business Forum előadásai további betekintést nyújtanak a felnőtt játékpiac aktuális trendjeibe és lehetőségeibe.

Nagy vásárlóerővel rendelkező célcsoport

Christian Ulrich, a Spielwarenmesse eG igazgatósági szóvivője szerint a vásár közvetlen tippeket ad a kereskedőknek a kínálat bővítésére, ami komoly potenciált jelent a forgalom növelésében.

A növekvő érdeklődést a BrandTrends Group tanulmánya is alátámasztja: a megkérdezettek 67%-a, 18 és 65 év között, évente legalább két játékot vásárol saját magának. A Circana „State of the Toys Consumer” kutatása pedig kimutatja, hogy a 12 év felettiek csoportja vezeti az európai piac növekedését. Ez a szegmens 2023-ban 4,5 milliárd eurós forgalmat generált, ami a teljes piac 28,5%-át képviseli, különösen Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában.

A Spielwarenmesse-en a „Toys for Kidults” téma nemcsak termékeket, hanem speciális kereskedelmi inspirációkat és szakmai tudást is kínál. Az esemény továbbá platformot nyújt a játékipar innovációinak bemutatására is: a Játék Feltalálók Vására keretében pedig a feltalálók a világ minden tájáról mutathatják be legújabb ötleteiket. Idén egy újdonság is várja a kiállítókat: egy játékpályázat, amely lehetőséget ad arra, hogy rövid, háromperces bemutatóval ismertessék termékeiket vagy koncepcióikat az érdeklődő közönség és a média számára.

A fenntarthatóság szintén fontos szerepet kap. A „Choice Go Green” kiállításon a látogatók megismerkedhetnek a fenntartható anyagokkal és gyártási technológiákkal, amelyekkel a gyártók és kiskereskedők ötleteket nyerhetnek saját fenntarthatósági fejlesztéseikhez.

-azuzlet-

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Hírek

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.