Hirdetés
Kezdőlap Menedzser-Kihívások Fábián Ágnes: a JVSZ multiszektorális értékteremtő szövetség
No menu items!

Fábián Ágnes: a JVSZ multiszektorális értékteremtő szövetség

A tradíciókra építve, értékeit megtartva, a mai kor elvárásainak megfelelő stratégiával, már nem csak a vegyesvállalatok érdekképviseletét felvállalva tevékenykedik az egyik legnagyobb tradícióval rendelkező gazdasági szervezet, a Joint Venture Szövetségből lett üzleti szövetség – vallja Fábián Ágnes, a JVSZ elnöke.

A JVSZ elnöki tisztét azért vállaltam el a tavaly májusi tisztújításon, mert ez az egyik legrégebbi, több mint 35 éves múltra visszatekintő, értékteremtő, komoly szakmaiságot képviselő szövetség. Egyedisége nem csak abban rejlik, hogy az idők szavát követve mára multiszektorális és multinacionális szövetséggé vált. Különlegességét az is jelenti, hogy az egészen kis cégektől kezdve, a közép- és nagyvállalati tagjaink érdekképviseletét felvállalva, rendszeres és mélyreható párbeszédet tudunk folytatni a szakminisztériumokkal, a különféle szakmai szervezetekkel és a mindenkori kormánnyal. De számomra emberileg is egyedülálló ez a szövetség, mert az általam képviselt Henkel Magyarország az alapítók közé tartozott és elődöm, Fekete István a Joint Venture Szövetség elnökeként is sokat tett azért, hogy a magyar gazdaság a lehető legsikeresebben alkalmazkodjon a piacgazdaság követelményeihez“– fejti ki Fábián Ágnes, a JVSZ elnöke, a Henkel Magyarország Kft ügyvezető igazgatója.

Fábián Ágnes

Szavai szerint közvetlenül a rendszerváltozás előtt, majd az azt követő években azért is volt kiemelt szerepe a JVSZ-nek, mert azok a nyugati leányvállalatok, illetve vegyesvállalatok alkották a tagságát, amelyek tulajdonosai a fejlett világban már meghonosodott technológiát és üzleti értékrendet igyekeztek meghonosítani Magyarországon.

Az egyik első külföldi tulajdonú vállalatként a Henkel ezt a tapasztalatcserét és egymás segítését szorgalmazta, és ennek a tudásmegosztásnak a máig tartó öröksége az, ami számomra is fontos. De szerencsére nem vagyok egyedül, mert a JVSZ elnökségben, a felügyelő bizottságban, az ügyvezetésében és magában a tagságban is olyan elkötelezett szakemberek dolgoznak, akik mindent megtesznek azért, hogy a JVSZ-ben olyan érdemi munka folyjék, ami mindenki számára értéket képvisel. Mindennek alapja pedig a folyamatos megújulás, változó világunkban az új idők követelményeihez való igazodás. Így, miközben a név és a múlt kötelez, ma már inkább JVSZ-ként jelenik meg a szervezetünk, amellyel kapcsolatban az üzleti szövetség meghatározást szeretném kihangsúlyozni.

Az elnöknő szerint a szó szoros értelmében vett szövetség meghatározás az érdekvédelmet is magába foglalja, hiszen a JVSZ azért is jött létre, hogy a tagság érdekeit képviselje. Amit a közelmúltban már a megújult szakmai bázissal is megerősítettek. Nyolc szakmai fórumot hoztak létre az Átlátható Pénz- és Adóügyek, a Fenntartható Munkaerőpiac, a Gazdaságstratégia és Szabályozás, az Innováció és Fenntarthatóság, a Kereskedelem és Szolgáltatás, a Külgazdaság és EU, a Vállalatfejlesztés és Változásmenedzsment, valamint a Vidékfejlesztés és Ipar témakörét a legteljesebb mértékig átölelve.

Szavai szerint ezek a szakmai fórumok azért is jelentős intézmények, mert a háttérmunka mellett szervezésükben rendszeresek azok az üzleti reggelik, kerekasztal beszélgetések, konferenciák, amelyek nemcsak az információcserére adnak kiváló lehetőséget, hanem arra is, hogy a résztvevők a döntéselőkészítő és döntéshozó szervek képviselőivel is megvitassák az aktuális kérdéseket. A hatékonyságot erősítve pedig amellett, hogy az egyes fórumok elnökei mindig a téma szakértő cégvezetői, tiszteletbeli társelnöknek minden esetben az adott szakmai tárca államtitkárát kérték fel, akik el is fogadták ezt.

A JVSZ elismertségét jelzi az is, hogy a Covid-járvány alatt a kormányzat munkáját segítve a gazdaság újraszervezésére az ITM által kezdeményezett kerekasztal beszélgetésen a szövetség szakemberei is aktívan részt vesznek.

Azt gondolom, hogy a JVSZ-nek az a különlegessége, hogy ágazattól és cégmérettől függetlenül tevékenykedik – sőt egyéni tagjaink is vannak –, és egy olyan erős szakmai kapcsolatrendszer kialakítását biztosítja a tagságunknak, amilyenhez hasonló nincs Magyarországon” – fejti ki Fábián Ágnes, aki a szervezeti munka megújításához kapcsolódó nagy lehetőségnek tartja a közelmúltban létrehozott JVSZ nagyköveti rendszert is. Amelynek keretében az adott régióban élő elismert tagjaik a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban, a szövetség nagyköveteként képviselik a JVSZ érdekeit az önkormányzatok és a meghatározó szervezetek felé, miközben a másik oldalon, egy egyedülálló jelenlétet megteremtve, a szövetség munkáját bemutatva kezdeményeznek aktív párbeszédet.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.