Kezdőlap Gazdaság Feleannyiból élünk, mint az átlag európai
No menu items!

Feleannyiból élünk, mint az átlag európai

Idén mintegy 12 százalékkal emelkedett Magyarországon az egy főre számított vásárlóerő az előző évihez képest, de ezzel együtt is alig haladja meg az európai átlag felét – derült ki a GfK piackutató friss felméréséből.

Magyarországon az egy főre számított vásárlóerő 7416 euró (mintegy 2,4 millió forint), ami 2019-ben több lett, mint az európai átlag (14 739 euró) fele.

A listavezető, akárcsak tavaly, Liechtenstein lett 67 550 eurós (mintegy 22,3 millió forintos) értékkel, majd Svájc és Luxemburg következik.

Magyarország a vizsgált 42 országból a 30. A térségbeli országok közül Csehország hét, Lengyelország egy hellyel előzi meg Magyarországot, Románia két hellyel van mögötte.

Nagyításhoz klikkeljen az ábrára

Magyarország 19 megyéje és a főváros közül ötben magasabb az egy főre jutó vásárlóerő, mint az országos átlag. Ezek a megyék mind Budapest környékén, illetve az osztrák határ közelében találhatók.

A sereghajtó Szabolcs-Szatmár-Bereg, az ott élőknek fejenként 5816 euróból (mintegy 1,9 millió forintból), azaz az országos átlag 78 százalékából – és az európai átlag 40 százalékánál is kevesebből – kell kijönniük.

Budapest lakosainak fejenként elkölthető jövedelme 9230 euró (mintegy 3 millió forint), ami az országos átlagnál közel 25 százalékkal nagyobb, de az európainál 37 százalékkal kevesebb.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.

Évente 86 liter párlatot szabad főzni jövedékiadó-mentesen

Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik.

Bécs zöld titkai, amiket még a helyiek sem mindig ismernek

A legtöbben épületekre, múzeumokra és kávéházakra gondolnak, ha Bécsről esik szó, pedig a város több, mint 400 különleges természeti emléket is rejt: évszázados fákat, fosszilis erdőt, ritka élőhelyeket, sőt, egykori tengerpart maradványait is.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.
Hirdetés

Hírek

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.