Kezdőlap Gazdaság Félmillió forint fölött a bruttó átlagkereset
No menu items!

Félmillió forint fölött a bruttó átlagkereset

Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 15,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 16,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkereset 503 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 300 forint volt. A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 200 forint volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 334 800 forintot ért el. A rendszeres bruttó átlagkereset 469 500 forintra becsülhető, 16,0 százalékkal meghaladta az előző év júniusit. A reálkereset 3,3 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak tavaly júniushoz mért, 11,7 százalékos növekedésével számolva.

A bruttó kereset mediánértéke 403 000 forintot ért el, 15,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 280 800 forint volt, 17,0 százalékkal felülmúlta a tavaly júniusit.

Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járult hozzá - jegyezte meg jelentésében a KSH.

A vállalkozások körében 14,8 százalékkal nőtt a bruttó és a nettó kereset, a közfoglalkoztatottak nélkül 512 500, illetve 340 800 forintra. A költségvetési szektorban 12,1 százalékos emelkedéssel bruttó 511 800, és nettó 340 400 forintra nőtt az átlag. A nonprofit szervezeteknél 30,8 százalékos volt az átlagkeresetek emelkedése és elérte a bruttó 543 700, illetve a nettó 361 600 forintot, amihez hozzájárult, hogy tavaly augusztus elejétől számos oktatási intézmény – a fenntartójának változása miatt – a költségvetési szektorból ide sorolódott át, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesül – fűzte hozzá a jelentés.

A feldolgozóiparban 14,0 százalékos, az építőiparban 17,9 százalékkal, a mezőgazdaságban 15,4 százalékos volt a bruttó átlagkereset emelkedése tavaly júniushoz képest, amivel, rendre 521 000, 414 500 forintot, illetve 503 500 forintot ért el. Az infokommunikációs, illetve a pénzügyi biztosítási szektorban 828 100 és 829 700 forint volt a júniusi bruttó átlagkereset, amivel 14,9 és 15,2 százalékos növekedést ért el. A szállítás, raktározás üzletágban 18,3 százalékos volt a keresetek emelkedése és ezzel 456 800 forintot ért el, míg a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén 22,6 százalékos éves emelkedéssel is csak 323 900 forint lett. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén 551 700 forint volt az átlagkereset 10,4 százalékkal több mint egy éve, az egészségügyben 19,9, az oktatásban 17,2 százalékos növekedést mért a KSH, amivel a bruttó átlagkereset 677 200, illetve 472 600 forintra emelkedett.

Az első fél évben a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 18,0, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 18,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A kiemelkedő növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelemi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának februári kifizetésével, az úgynevezett fegyverpénzzel, az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelésekkel, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével magyarázta a KSH.

A bruttó átlagkereset 505 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 516 400 forint, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 336 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 348 000 forintot tett ki. A bruttó kereset mediánértéke 391 000 forint volt, ez 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 272 700 forintot tett ki, 16,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A reálkereset 7,9 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 9,4 százalékos növekedését figyelembe véve.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...