Kezdőlap Pénzvilág Fizetési mérleg: deficit a harmadik negyedévben
No menu items!

Fizetési mérleg: deficit a harmadik negyedévben

A folyó fizetési mérleg 230 millió euró deficitet mutatott a harmadik negyedévben, ezzel az idei első három negyedévben 324 millió euróra nőtt a hiánya a tavalyi szerény, 142 millió euró többlettel szemben – derült ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes adataiból.

Az Európai Uniótól befolyt tőkeátutalásokkal együtt a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegeként számolt aktívum, az úgynevezett finanszírozási képesség a külfölddel szemben, a harmadik negyedévben 112 millió euró, az első három negyedévben pedig 960 millió euró volt, 1,224 milliárd euróval kisebb az egy évvel korábbinál.

A folyó fizetési mérleg ötödik negyedéve deficittel zárt, amit – az idei első negyedévet kivéve – az áruforgalmi mérleg importtöbblete okozott.

Az idei harmadik negyedévben 1,118 milliárd eurót tett ki az áruforgalmi mérleg hiánya, az első három negyedévben 1,424 milliárd euróra rúgott, ami 352 millió euróval több az egy évvel korábbinál.

A szolgáltatások külkereskedelméből eredő aktívum a harmadik negyedévben 284 millió euróval meghaladta az egy évvel korábbit, 2,490 milliárd eurót tett ki, az év első kilenc hónapjában 6,229 milliárd euró volt. Az áruk és szolgáltatások három negyedéves együttes egyenlege 47 millió euróval 4,805 milliárd euróra nőtt a tavalyi első három negyedévhez képest.

Az elsődleges jövedelmek kiáramlása kevéssé változott, a harmadik negyedévi 1,298 milliárd eurós összege, 38 millió euróval volt kisebb az egy évvel korábbinál a három negyedévi 4,077 milliárd euró 152 millióval több a tavalyinál. A jövedelmeken belül a közvetlen működőtőke befektetésekhez kötődő profitkivonás a harmadik negyedévben 46 millió euróval 1,970 milliárd euróra nőtt, a három negyedév együttes összege 260 millió euróval 5,753 milliárd euróra emelkedett.

A Magyarországon befektetett külföldi működőtőke (FDI) harmadik negyedévi összege 3,159 milliárd euró volt, aminek döntő része, 2,278 milliárd az újrabefektetett jövedelemből eredt. Az első három negyedévben – a második negyedévi 1,083 milliárd euró tőkekivonást is figyelembe véve – 2,389 milliárd euró működőtőke érkezett, ami 787 millió euróval több a tavalyinál.

Az államháztartás devizában fennálló nettó adóssága 20,608 milliárd eurón állt szeptember végén, 302 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál, és 194 millió euróval csökkent a múlt év végéhez képest.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Hirdetés

Hírek

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.

A bankok pedig egyre több pénzzel várják a diákokat

Tegnap este tették közzé a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, diákok tízezrei tudták meg, hogyan alakul az életük szeptembertől. Azok számára, akik hamarosan megkezdhetik egyetemi vagy főiskolai tanulmányaikat, elengedhetetlen lesz egy saját bankszámla megnyitása. Ezt a bankok is tudják, ezért minden évben egyre vonzóbb akciókkal próbálják meg a fiatalokat rávenni a számlanyitásra. A jutalom a kedvező számlavezetési feltételek mellett akár több tízezer forint is lehet, érdemes élni a lehetőséggel.

A termelői piacok élményt is kínálnak

Több, mint 300 helyi termelői piac működik hazánkban, ahol a vásárlók közvetlenül a termelőtől juthatnak hozzá a kiváló minőségű, friss, szezonális hazai élelmiszerekhez. A termelői piacok a rövid ellátási lánc egyik legalapvetőbb szereplői, megkönnyítik a kistermelők által megtermelt alaptermékek, és az azokból előállított élelmiszerek eljuttatását a fogyasztókhoz, a csomagolásmentes termékekkel pedig hozzájárulnak az általános fenntarthatósági törekvésekhez.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.