Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Folytatódik a kormány startup programja - fókuszban a techcégek
No menu items!

Folytatódik a kormány startup programja – fókuszban a techcégek

A kormány újabb tőkebefektetéssel támogatja a növekedési szakaszban lévő hazai startup cégeket: a Széchenyi Alapokon keresztül 5,6 milliárd forintot fektetnek be az egyik legsikeresebb hazai kockázati tőkebefektető, a Euroventures legújabb alapjába.

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, a kormányzati cél világos: a magyar gazdaság újraindításakor minél több olyan vállalkozást meg kell erősíteni, amelyek magas hozzáadott értéket képviselnek, és növelik a gazdaság versenyképességét.

Közlése szerint a programmal olyan érettebb startupokat céloznak meg, amelyeknek tőkére van szükségük a további növekedésükhöz. Az ilyen befektetések egyik legeredményesebb hazai specialistája a már több mint 30 éve működő Euroventures. A mostani tranzakcióban a Széchenyi Alapok a Euroventures legújabb, ötödik alapjában emel tőkét, és ezzel annak legnagyobb befektetőjévé válik – ismertette.

Varga Mihály

Ezzel olyan szervezeteket előz meg, mint az Európai Újjáépítési Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Beruházási Bank (EIB) tulajdonában álló Európai Beruházási Alap (EIF). Mindez azért hasznos a magyar gazdaság számára, mert ebben a társaságban megvan az a tudás és tapasztalat, amellyel képes megtalálni és felgyorsítani a legéletképesebb hazai technológiai vállalkozások fejlődését – fejtette ki.

Emlékeztetett: júliusban volt már egy hasonló döntés, akkor 10 milliárd forintos befektetésről volt szó. A Széchenyi Alapok felhívására olyan szakmai befektető vállalkozások (inkubátorok és akcelerátorok) jelentkezhettek, akik a korai szakaszban lévő, induló vállalkozások fejlődését tudják elősegíteni.

A mostani lépés pedig a vállalkozások következő, már érettebb életszakaszát, növekedését biztosítja. A befektetést olyan startup vállalkozások kapják, amelyek már letettek valamit az asztalra, vagyis eredményesen működnek, ugyanakkor az újabb szintlépéshez szükségük van további befektetésekre is.

A befektetéseket elsősorban olyan technológiai vállalkozások kapják majd, akik információ-technológiával, biotechnológiával, vagy környezetvédelmi technológiákkal foglalkoznak.

Hozzátette: a kiválasztásnál fontos szempont a vállalkozások exportképessége is. Olyan termékeket vagy szolgáltatásokat előállító cégeket keresnek, amelyek a nemzetközi piacon is versenyképesek lehetnek. A hazai innovációs szektor képes erre a teljesítményre.

A miniszter megjegyezte, jelenleg több mint ezer startup cég működik Magyarországon, ezek mintegy 26 ezer embert foglalkoztatnak.

Kiemelte, hogy a kormány álláspontja a járvány okozta válság óta változatlan: annak érdekében, hogy az ország lépéselőnyét a gazdaság újraindításában meg tudják őrizni, a termelő beruházások támogatása, az önellátást garantáló kapacitások kiépítése mellett a kutatás-fejlesztést, a technológiai vállalkozásokat is erősíteni kell. Ez az alapja annak, hogy a magyar gazdaság hosszú távon is előnnyel jöjjön ki a válságból.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás