Kezdőlap Világgazdaság G20 - Oszakai csúcs. Aggodalmak a világkereskedelem miatt
No menu items!

G20 – Oszakai csúcs. Aggodalmak a világkereskedelem miatt

A  globális kereskedelem alakulásával kapcsolatos aggodalmakat fogalmaztak meg a felszólalók a G20-ak Oszakában megnyílt csúcstalálkozójának kezdetén.

A világ 19 vezető országát és az Európai Uniót tömörítő fórumon az EU arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi viták lassítják a globális gazdaság növekedését. Jean-Claude Juncker, az európai bizottság vezetője azt mondta, hogy ennek a veszélyére figyelmezették az amerikai és a kínai illetékeseket, akikkel már tárgyalak is Oszakában.

Juncker: Kína és az USA vitája lassítja a fejlődést

Juncker elmondta azt is, hogy szorosan együttműködnek Kínával, az Egyesült Államokkal és Japánnal a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) reformja kapcsán, aminek a célja a szabályokon alapuló rendszer megőrzése, és amelyet részben éppen az amerikai-kínai kereskedelmi háború fenyeget.

A vendéglátó Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó hangsúlyozta, a globális gazdaság növekedése lassul, hogy ezt sikerüljön megállítani, nem a meglévő ellentéteket kell felhánytorgatni, hanem az együttműködés bővítésére kell helyezni a hangsúlyt, lépéseket kell tenni a WTO további reformjára.

Külön találkozót tartottak a fejlődő világ öt vezető országát összefogó BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság) tagjai.

A megbeszélésen Hszi Csin-ping kínai elnök az egyoldalú intézkedések és a protekcionizmus ellen szólalt fel, sürgette a WTO alapértékeinek betartását, miközben szükségesnek tartotta a Kereskedelmi Világszervezet reformját.

A  BRICS államok első emberei

Ugyancsak a BRICS ülésen Vlagyimir Putyin orosz államfő kontraproduktívnak értékelte azokat a lépéseket, amelyek megpróbálják szűkíteni a WTO szerepét vagy felszámolni a szervezetet.

Az orosz államfő szerint a globális gazdaság jelenlegi helyzete aggodalomra ad okot, a globális kereskedelem alakulását protekcionista és politikailag motivált korlátozások befolyásolják.

A BRICS-csoport országaiban él a Föld lakosságának 42,6 százaléka, itt állítják elő a világ hazai össztermékének (GDP) 21 százalékát, és ezek az országok együttesen a világ devizatartalékának közel felét birtokolják.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.