Kezdőlap Világgazdaság Gazdagok és szegények. A járvány mélyítette a szakadékot
No menu items!

Gazdagok és szegények. A járvány mélyítette a szakadékot

Akár egy évtizedig is eltarthat a világ szegényebbik részének, hogy kilábaljon a koronavírus-világjárvány okozta gazdasági visszaesésből – áll az Oxfam nemzetközi segélyszervezet jelentésében.

Az egyenlőtlenség vírusa nevet viselő dokumentumban hangsúlyozzák, hogy a járvány csaknem az összes országban növelheti az egyenlőtlenséget, aminek következtében a szegénységben élőknek legalább 14-szer annyi időbe fog kerülni, hogy visszajussanak a járvány előtti szintre, mint az ezer leggazdagabb embernek.

Az Oxfam jelentéséhez globális közvélemény-kutatást végzett 79 ország 295 közgazdásza között, a résztvevők 87 százaléka pedig arról számolt be, hogy

növekedés vagy jelentős mértékű emelkedés várható a jövedelmi egyenlőtlenség tekintetében országukban a járvány következtében.

Az EFE spanyol hírügynökség szerint a jelentés rámutat arra, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer miként teszi lehetővé a “szupergazdag elit” számára a vagyongyarapodást a legsúlyosabb gazdasági recesszió közepette a nagy gazdasági világválság óta, miközben emberek milliárdjainak okoz gondot alapvető szükségleteik kielégítése. Az EFE szerint ez rávilágít arra, hogyan mélyíti a gazdasági, a rasszok és nemek közötti megosztottságot.

A jelentés következtetései között szerepel az is, hogy a recesszió a leggazdagabbak számára már véget ért, a világ tíz leggazdagabb embere pedig több mint félmilliárd dollárral (147,38 milliárd forinttal) növelte vagyonát, ami

elegendő lenne annak kifizetésére, hogy a világon mindenki koronavírus elleni vakcinához jusson, és biztosítsa, hogy senki se kerüljön szegénységbe a vírus miatt.

A beszámoló kitér arra is, hogy a fertőzési és halálozási arány nagyobb az olyan országok szegényebb területein, mint Franciaország, India és Spanyolország, míg Angliában a legszegényebb régiókban a halálozási arány kétszerese a leggazdagabbakénak.

Az Oxfam megjegyzi továbbá, hogy a milliárdosok anyagi helyzete a továbbra is tartó recesszió ellenére rendeződött, vagyonuk 2020 decemberében elérte a 11,95 milliárd dollárt (3522,5 milliárd forintot), ami egyenlő azzal, amennyit a gazdaságilag legfejlettebb húsz ország (G20) kormányai költöttek a koronavírus-világjárványból való kilábalásra.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...