Kezdőlap Gazdaság GKI: a második hullámban nem ugrott az otthonról dolgozók aránya
No menu items!

GKI: a második hullámban nem ugrott az otthonról dolgozók aránya

Augusztushoz képest szeptemberben nem változott a foglalkoztatottság, a távmunkában dolgozók aránya pedig a koronavírus-járvány újabb felerősödése ellenére is alacsony szinten maradt – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. reprezentatív, ezer ember bevonásával készült felméréséből.

Augusztusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma – a KSH jelentése szerint – az egy hónappal korábbihoz képest 54 ezerrel 4 millió 514 ezerre emelkedett, a tavaly augusztusihoz viszonyítva pedig 18 ezerrel csökkent.

A GKI felmérése alapján szeptember végén a munkahelyére teljes állásban bejárók aránya messze a legnagyobb, mintegy 89 százalék volt, ami ugyan hibahatáron belül, de augusztushoz képest némi növekedést jelent.

A részmunkaidőben foglalkoztatottaknál nem történt jelentős változás, arányuk szeptemberben 6-7 százalék volt. A részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya Észak-Alföldön volt a legnagyobb, de az átlagot a Közép- és Dél-Dunántúlon is meghaladta.

A távmunkában (otthonról) dolgozók aránya a koronavírus-járvány újabb felerősödése ellenére is alacsony szinten maradt, ami a GKI szerint azzal magyarázható, hogy a felmérés idején nem volt kijárási korlátozás.

A távmunkában foglalkoztatottak aránya átlag feletti volt a közép-magyarországi és dél-alföldi régióban (3, illetve 2 százalék körüli), átlag alatti volt viszont a nyugat-dunántúli, észak-alföldi és észak-magyarországi régiókban.

Az állásidőn, fizetett vagy fizetés nélküli szabadságon lévők aránya 2 százalékra csökkent (a változás hibahatáron belüli). Ez egyaránt jelentheti azt, hogy visszakerültek normál állásba, de el is bocsáthatták őket – jegyezték meg. A közép-magyarországi régióban az állásidőn tartózkodók száma magasabb, szeptemberben 4 százalék körüli volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Hirdetés

Hírek

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.