Kezdőlap Gazdaság GKI: negatívra váltottak az üzleti várakozások
No menu items!

GKI: negatívra váltottak az üzleti várakozások

Márciusban meglepően kevéssé csökkent a GKI konjunktúraindexe: az üzleti várakozások ugyan negatív tartományba kerültek, a fogyasztóiak változatlanok maradtak – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Mindez a GKI szerint összefügg azzal, hogy a felmérésre a szokásos időpontban, a fogyasztók esetében március 1. és 8., a vállalkozások esetében március 5. és 13. között került sor, vagyis jellemzően a járvány miatt március 11-én bejelentett vészhelyzet előtt.

Ugyanakkor az üzleti várakozások hat és fél év óta először így is a negatív tartományba kerültek, vagyis valamivel több cég látta gazdaságilag rosszabbnak, mint jónak a jövőt. A magyar gazdaság jövőjének megítélése viszont nagyon jelentősen, a 2008 októberihez hasonló mértékben zuhant.

Az üzleti szférán belül minden ágazat várakozásai romlottak, a szolgáltatásoké azonban csak hibahatáron belül.

Az ipari bizalmi index márciusban a februári korrekció után, a januári alá csökkent. Az elmúlt időszak termelésének megítélése javult, a termelési kilátásoké viszont látványosan rosszabb lett. A készletekről, valamint a rendelésállományokról alkotott vélemény – beleértve az exportot is – kissé kedvezőbb lett. Az építőipari várakozások márciusban számottevően, 38 havi mélypontjukra estek. A magas- és mélyépítő cégek is borúlátóbbá váltak. Egyaránt romlott az előző háromhavi termeléssel és rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

Márciusban a kereskedelmi bizalmi index gyorsuló ütemben csökkent. Az eladási pozíció megítélése közepes, a rendelésállományé kis mértékben romlott, a készleteké kissé javult. A szolgáltatói bizalmi index márciusban alig mérséklődött, de az általános üzletmenet, az előző és a következő időszak forgalmának megítélése egyaránt romlott. A turisztikai cégek viszont nagyon pesszimisták lettek.

A foglalkoztatási szándék főleg az iparban, de az építőiparban is jelentősen, a kereskedelemben kissé gyengült, a szolgáltató cégeknél viszont erősödött. Összességében a létszám emelését és csökkentését tervező vállalkozások aránya azonos, de ezen belül az iparban és az építőiparban a mérséklést tervezők vannak kissé többen. A lakosság munkanélküliségtől való félelme kissé erősödött.

Az áremelési törekvés a szolgáltató cégeknél lendületet kapott, az építőiparban nem változott, az iparban és a kereskedelemben kissé enyhült, s érzékelhetően visszafogottabb lett a lakosság inflációs várakozása is.

A magyar gazdaság jövőjének megítélése márciusban drámaian romlott, főleg a szolgáltató és ipari cégeknél, a fogyasztók körében viszont (március elején) még kissé javult.

A GKI fogyasztói bizalmi index február után márciusban is változatlan, meglehetősen optimista maradt. A lakosság saját pénzügyi helyzetét kissé rosszabbnak, megtakarítási képességét viszont jobbnak látta, mint februárban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás