Kezdőlap Menedzser-Kihívások Globális unikornist nevelhet az Accessio
No menu items!

Globális unikornist nevelhet az Accessio

Miközben a startupok számát tekintve Magyarország nem áll rosszul, a baj az, hogy jóindulattal is legfeljebb egy-két unikornist sikerült itthon felépíteni. Márpedig a nemzetközi siker igazi mércéje az, ha ilyen, egymilliárd dollárt meghaladó értékű cég jön létre egy induló vállalkozásból. Ezért ígérkezik kiemelkedő sikernek, hogy a medtech portfoliója kapcsán, egy igazi unikornis „felnevelésére” nyílik esélye az Accessio Equity Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nek.

„Az Accessio Equity Partners magántőkealapjait azzal a céllal hoztuk létre, hogy az ígéretes startupokat felkarolva, számukra a nemzetközi piacokat megnyitva támogassuk a vállalkozói innovációt Magyarországon. A tőkealap stratégiája a hosszú távú értékteremtés, amelyet olyan szektorokban kívánunk elérni, mint az egészségügy, a biotechnológia, a medtech, valamint a fenntarthatóság. Összességében az Accessio azokra az induló, vagy növekedésben lévő vállalkozásokra fókuszál, amelyek képesek jelentős növekedést elérni és piaci részesedésüket folyamatosan bővíteni, miközben a legmodernebb technológiákat és fenntartható gyakorlatokat alkalmazzák” – magyarázza Balázs Miklós a társaség vezérigazgatója.

A 2017-ben alapított Accessio Equity Partners által (amelynek tulajdonosai között az alapító magánszemély mellett 75%-os tulajdonrésszel a Közép-európai Vállakozók Együttműködéséért Alapítvány (KVEA) magánalapítvány vesz részt) létrehozott első alap a START FUTURE Magántőkealap volt, amely 2021-ben indult útjára. Az egy, a táplálkozástudomány és két, a biotechnológia területén érdekelt céget portfoliójában tudó Alap befektetési jegyei jelenleg az MVA (Magyar Vállalkozói Alapítvány) százszázalékos tulajdonában vannak. Az Alap befektetései közé tartozó cégekbe összesen mintegy 4,3 millió euró került befektetésre.

A 2022-ben startolt START INNOVATION Magántőkealap a drónfejlesztés, a mesterséges intelligencia, az információs technológia, a kettős felhasználású projektek, valamint a védelmi ipar területén működő, nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalatokba történő befektetésekre fókuszál. Ennek kapcsán egy aktív befektetéssel rendelkezik, amelynek exitjére, vagyis eladására várhatóan 2025-ben sor kerülhet. A befektetések finanszírozását az Alap stabil tőkeháttere biztosítja, amelynek befektetési jegyeit kizárólag a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány jegyezte le.

„Az Accessio portfoliójának különleges eleme a 2023-ban indult első magyar „zöld” magántőkealap, a megújuló energia, az újrahasznosítás, a környezetvédelem területére fókuszáló START NATURE Magántőkealap. Annak ellenére, hogy az Alap több céltársaságot is figyelemmel kísér, jelenleg még nem rendelkezik jóváhagyott vagy szerződött ügylettel. De folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek illeszkednek stratégiához, és hosszú távú értéket teremthetnek az alap és a befektetők számára” – emelte ki a szakember.

Balázs Miklós szavai szerint, az első, nemzetközileg is jegyzett áttörés a START FUTURE Alap egyik biotechnológiai cégének várható értékesítéséhez kötődik. A tervek szerint ennek eladásra néhány hónapon belül sor kerül, egy nemzetközi stratégiai partner bevonásával, aki már kötelező érvényű ajánlatokat is tett.

„Ez az Omixon Biocomputing Kft., ami attól különleges, hogy az általa kifejlesztett transzplantációs kompatibilitási teszt, elsőként oldotta meg a transzplantációs diagnosztika 40 éves problémáját azzal, hogy segítségével, a szervátültetésnél a beteg és donor közötti kompatibilitást meghatározó genetikai teszt először adott egyértelmű eredményt. A másik nyílt végű befektetés ” – fejtette ki a cégvezető. Hozzátéve: az Accessio Equity Partners az ígéretes befektetési lehetőségek mellett folyamatosan keresi a lehetőséget olyan társbefektetők bevonására is, akikkel együtt a portfoliójukba tartozó cégek jövőbeni növekedését és a sikeres kilépési stratégiákat támogatni tudja.

Érsek M. Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Hírek

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.

Elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése

Október elsejétől elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése a Magyar Államkincstárban, első körben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.