Hirdetés
Kezdőlap Hírek Harmincéves az Alkotmánybíróság - az MNB emlékérmével tiszteleg
No menu items!

Harmincéves az Alkotmánybíróság – az MNB emlékérmével tiszteleg

A tízezer forintos emlékérme elő- és hátlapja. Forrás: MNB

Az Alkotmánybíróság megalakulásának 30. évfordulója tiszteletére tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank.

Patai Mihály MNB-alelnök az online közvetített kibocsátáson megtisztelőnek nevezte, hogy a jegybank törvényes fizetőeszköz kibocsátásával járulhat hozzá a közelmúlt olyan kiemelkedő jogtörténeti eseményének megünnepléséhez, mint az Alkotmánybíróság megalakulása. Hozzátette: a különleges emlékérmék szerepe az 1989-90-es demokratikus átalakulás, a jogállami forradalom egyik fundamentális intézményeként létrejött Ab munkájának elismerése.

Patai Mihály

Az Alkotmánybíróság az alaptörvény védelmének legfőbb szerve, feladata a demokratikus jogállam, az alkotmányos rend és az alaptörvényben biztosított jogok védelme, a jogrendszer belső összhangjának megőrzése, valamint a hatalommegosztás elvének érvényre juttatása – hangoztatta.

Mint mondta, az érmék előlapjának enyhén fodrozódó felülete az alkotmánybírói talárra utal, amelyen az alkotmánybírók által viselt lánc ábrázolása látható, az Aranybulla pecsétjét formázó medállal. Az emlékpénzek hátlapja pedig különleges, pergament idéző felületet kapott, amelyen az Aranybulla hiteles másolatának részlete látható.

A motívumválasztást azzal indokolta, hogy az 1222-ben II. András magyar király által kiadott oklevél Magyarország jogtörténetének kiemelkedő emléke, a magyar történeti alkotmány jelképe. Az ábrázolástól balra az “Alkotmánybíróság” és “Az alaptörvény legfőbb őre” felirat a testület legfőbb célkitűzését hirdeti, az Ab megalakulásának évére a hátlapon megjelenő 1990-es évszám utal.

Az emlékérmék névértékük erejéig ugyanúgy törvényes fizetőeszközök, mint a forgalomban lévő fémpénzek, hiszen minden olyan kötelező alaki követelmény szerepel rajtuk, ami egy érmét pénzzé tesz.

Az első érme tiszteletpéldányát Sulyok Tamás AB-elnök vehette át, aki arról beszélt: az emlékérme az intézményesült alapjogi bíráskodásnak állít emléket, és rajta az alkotmánybírók számára “mindenkori hivatásbeli ikonnak számító” Aranybulla egy részlete látható.

Sulyok Tamás

Emlékeztetett: két év múlva lesz 800 éve, hogy II. András a székesfehérvári országgyűlésen kiadott egy függőpecséttel ellátott királyi okiratot, amely a hazai nemesség jogait először rögzítette. Megszületett az Aranybulla, amelyből az egész magyar alkotmánytörténet eredeztethető – tette hozzá.

Az Ab elnöke leszögezte: a testületnek hármas feladata van, egyrészt őrködni az alkotmányos rend felett, másrészt biztosítani az alapvető jogokat, harmadrészt pedig a hatalom végső korlátjaként megóvni a demokratikus jogállamot. Kitért a testület elmúlt 30 évének legfontosabb döntéseire is, így többek között a halálbüntetés eltörlésére, a kiskorúak védelmére, az abortusz és eutanázia szabályainak kijelölésére, a véleménynyilvánítás szabadságának és a közszereplők bírálhatóságának szabályaira, a gyülekezés szabadságának védelmére. Hozzátette: az Ab választásoknál is a végső fórum.

Emellett a testület a hatalom korlátja, védi a bírói függetlenséget és az önkormányzatiságot, garantálja az alkotmányosságot olyan történelmi fordulópontoknál, mint az európai uniós csatlakozás, de a büntetőjogban is megalapozta a jogállami követelményeket, a büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás során is garantálja az emberi méltóság védelmét. Ezeken túl védte, védi a környezetet, a jövő generációinak életfeltételeit, és lefektette az alkotmányos identitás alapjait is – sorolta Sulyok Tamás.

A kétezer forintos emlékérme elő- és hátlapja. Forrás: MNB

Az MNB tájékoztatása szerint az ezüst és a színesfém változat azonos érmeképpel jelenik meg, csak értékjelzésében tér el. Az érméket Bitó Balázs tervezte. Mindkét emlékérme átmérője 38,61 milliméter, szélük recézett, szélfeliratos. A tízezer forintos címletű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm. A kétezer forintos címletű színesfém változat réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készült, súlya 30,8 gramm.

Az ezüst emlékpénzből tükörfényes (proof) kivitelben, a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben négyezer-négyezer darab készíthető.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényt 1989. október 19-én fogadta el az Országgyűlés, a testület 1990. január 1-jén kezdte meg működését.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.