Kezdőlap Tudomány Hasfájás. Nem ittak tejet a bronzkorban Közép-Európában
No menu items!

Hasfájás. Nem ittak tejet a bronzkorban Közép-Európában

Nem ittak tejet a bronzkori emberek Közép-Európában. Örökítőanyagon végzett elemzések szerint a fehérjetartalmú ital a legtöbb embernél hasi fájdalmakat okozott ebben az időszakban – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

A szakértők olyan, 3300 éve élő emberek csontjainak örökítőanyagát vizsgálták, akik az északkelet-németországi Tollensénél történt csatában haltak meg. A vizsgálatok szerint csupán minden nyolcadik harcos rendelkezett olyan génváltozattal, amely lehetővé tette számára a laktóz lebontását.

A csontok genetikai elemzése egy bronzkori csatából kideríti, hogy a laktóz tolerancia gyorsan elterjedt egész Európában

A tudósok eredményeikről a Current Biology című tudományos lap számoltak be.

“A terület mai lakosságának 90 százaléka rendelkezik ezzel a génváltozattal” – mondta Joachim Burger, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Ez a különbség nagyon nagy, mivel a két korszak között 120 nemzedék váltotta egymást – emelte ki. Svájcban ma a lakosság 80 százaléka viseli el a tejet.

“Az egyetlen lehetséges magyarázat a mai korok és a bronzkor közötti különbségre, az erőteljes darwini szelekció” – mondta Daniel Wegmann, a Freiburgi Egyetem biológusa. Véleménye szerint így azoknak az embereknek, akik képesek voltak a laktózt lebontani, átlagosan hat százalékkal több gyereke született, mint azoknak, akik nem rendelkeztek a űszükséges génváltozattal.

Az azonban nem teljesen tisztázott, miért rendelkeztek evolúciós előnnyel a felnőtt tejivók. A tudósok feltételezése szerint energiában gazdag, szennyeződésektől mentes folyadékként a tej nagyobb túlélési esélyt biztosított az élelmiszerhiány vagy a szennyezett ivóvíz korában.

A kutatók Kelet- és Délkelet-Európában is vizsgálták bronzkori csontok örökítőanyagát. Ott is ritkán találtak a laktóz lebontásának képességére utaló nyomokat.

A kelet-európai sztyeppékről származó egyének csontjainak vizsgálatakor viszont teljesen hiányzott az ehhez szükséges génváltozat. Vivian Link, a Neuenburgi Egyetem kutatója szerint ez nagy meglepetést okozott, mivel korábbi tanulmányok arra az eredményre jutottak, hogy vélhetően erről a területről indult a felnőttek körében a tej megemésztésének képessége.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.
Hirdetés

Hírek

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.