Kezdőlap Autóipar Hetekre leáll a Skoda mindhárom csehországi gyára
No menu items!

Hetekre leáll a Skoda mindhárom csehországi gyára

A Skoda gyáraiban több tízezer, csak részben befejezett autó áll. Kép forrása: Skoda/YouTube

A chiphiány miatt a Skoda Auto – egyetlen gyártószalag kivételével – hétfőtől két hétre leállítja a termelést mind a három csehországi üzemében – jelentette be Tomás Kotera, a vállalat szóvivője Mladá Boleslavban.

A szóvivő közlése szerint a következő két hét alatt a gyár szeretné befejezni annak a mintegy 10 ezer személygépkocsinak az összeszerelését, amely a raktárakban áll.

A Skoda Auto alkalmazottainak többsége a leállás ideje alatt átlagbérének 80 százalékát kapja. Az átlagbér kiszámításakor figyelembe veszik az egyes alkalmazottak különféle juttatásait, illetve szokásos prémiumait is. A szakszervezetek álláspontja szerint az így kifizetett bér nagyjából megfelel a szokásos napi átlagkeresetnek.

Kotera azt mondta: a Skoda értesülései szerint várható, hogy a chipek hiánya csak 2022 közepén oldódik meg.

A Skoda Auto már korábban közölte, hogy a chiphiány miatt jelentősen korlátozni kényszerül az új személykocsik gyártását. A Skoda gyárában mintegy 30-50 ezer, csak részben befejezett új személyautó van a raktárakban.

Tavaly a Skoda Auto több mint egymillió autót adott el világszerte. Csehországon kívül Skoda összeszerelő gyárak működnek Kínában, Oroszországban, Indiában és Szlovákiában. A Skoda csehországi üzemeiben több mint 30 ezer embernek ad munkát.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.