Hirdetés
Kezdőlap Agrár Hétszázmilliós pályázat szarvasmarha tenyésztőknek
No menu items!

Hétszázmilliós pályázat szarvasmarha tenyésztőknek

Hétszázmillió forint keretösszegű támogatási programot indít az Agrárminisztérium (AM). A pályázat célja a húshasznú szarvasmarha- és bivalyágazat termelési hatékonyságának, valamint az állomány genetikai színvonalának növelése.

A húshasznú szarvasmarha állomány az elmúlt években jelentős mértékben nőtt. A húshasznú tehenek száma 2010 óta közel a két és félszeresére emelkedett, így a számuk 2019 júniusában már meghaladta a 164 ezret. Ezen belül meghatározó volt az egyéni gazdaságok állatállományának növekedése is. Érdemben bővült az ágazat termelése: a vágómarha termelés 2018-ban 99 ezer tonna volt, 2010 óta 23 százalékkal emelkedett.

Magyar szürkére is igényelhető a támogatás. Kép: MTI/Czeglédi Zsolt

A megfelelő minőségű és genetikai értékű apaállatok tenyésztésbe állításához az állattartók a támogatás iránti kérelmet szeptember 1-je és 20-a között nyújthatják be papíralapon a Magyar Államkincstárhoz, az érintettek a szükséges dokumentumot a kincstár honlapjáról tudják majd letölteni.

A tenyésztőszervezetnek a támogatási kérelem nyomtatványon kell igazolnia, hogy a kérelemben megjelölt egyed – amely lehet húshasznú, hústípusú magyartarka, magyar szürke, illetve bivaly tenyészbika – apaállatnak minősül, és azt a kérelmező tenyésztésbe is állította a támogatási időszakban. Az igényelhető támogatást a közeljövőben megjelenő miniszteri rendeletben határozzák meg.

A csekély összegű támogatási program induló évében a támogatási időszak 2018. szeptember 1. és 2019. augusztus 31. közé esik, ezért az AM szerint fontos, hogy a potenciális kedvezményezetti kör – több mint ezer állattartó –  mielőbb tájékozódjon az új támogatási lehetőségről, és fel tudjon rá készülni.

A támogatás igénybevételének részletes feltételeit és az érintett állattartók konkrét teendőit a következő időszakban megjelenő miniszteri támogatási rendelet, valamint a kincstár honlapján megjelenő közlemények tartalmazzák majd – jelezte az agrártárca.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...