Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Hévíz. Pilótaképző akadémia létesül norvég tőkéből
No menu items!

Hévíz. Pilótaképző akadémia létesül norvég tőkéből

Pilótaképző központot hoz létre Hévízen a norvég tulajdonú Central European Aviaton Cluster partnerével, az ugyancsak norvég Pilot Flight Academyvel. A beruházás 15 millió euróból valósul meg.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, a hévízi pilótaképző-központ hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a következő időszakban még hangsúlyosabban kerüljön fel a világ dinamikusan fejlődő repülési iparágának térképére.

Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a repülési iparág egyre élesebb helyzetben működik, a légitársaságok egyre több járatot indítanak, ehhez pedig egyre több jól képzett pilótára van szükség.

A miniszter elmondta, hogy Norvégia legjelentősebb pilótaképző akadémiája érkezik Magyarországra. A központban évente 300 pilótát képeznek ki 80 oktató és szakértő vezetésével.

A hévízi bázison kialakítják a szükséges hangárokat, oktatási létesítményeket, szálláshelyeket és a szimulátorközpontot. A pilótaképző akadémia Ausztriából már megrendelte a képzéshez szükséges repülőgépeket, az ősztől megindul a képzés  Hévizen – mondta az MTI jelentése szerint Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter közölte: az akadémián ősszel indul meg a képzés. Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

A Wizzair 2017 decemberében kezdte meg Nyíregyházán saját pilótáinak képzését, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen két évtized után újraindult a katonai pilóta, légiirányító képzés, tavaly debrecenben megindult az egyetem műszaki karán a repülőgép-vezetői képzés, és ezeknek a norvég beruházás további lendületet ad – tette hozzá.

A hévízi beruházás az államközi kapcsolatoknak is jót tesz, Magyarország és Norvégia stratégiai kérdésekben – például az energia- és védelempolitika területén – szövetségesek. Mindkét ország tagja a NATO-nak, így egy-egy beruházás még szorosabbra fűzi a stratégiai kapcsolatokat – mondta Szijjártó Péter.

Stig Eyde, a Central European Aviaton Cluster elnöke elmondta, hogy a beruházási lehetőséggel a Norvégiában tartott befektetési tájékoztatón ismerkedtek meg. Döntésükhöz a magyar befektetési ügynökség, a Hipa sok segítséget nyújtott. Közölte: óriási potenciált látnak a Hévíz-Balaton repülőtérben, a város pedig közkedvelt turisztikai célpont.

Frode Granlund, a Pilot Flight Academy ügyvezetője és tulajdonosa kiemelte, modern pilótaképző központ jön létre Hévízen. Rámutatott arra, hogy a Pilot Flight Academy Európában az egyik legnagyobb pilótaképző központ, tíz országban van jelen, Magyarország – földrajzi elhelyezkedése és jó időjárása miatt – kiváló helyszín.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint az egykori katonai repülőtér fejlesztése stratégiai jelentőségű a Dunántúl számára.

Keszthely-Hévíz térsége Budapest után a második legnagyobb turisztikai célpont Magyarországon, a befektetés magas szintű technológiát, szakképzést jelent, és további beruházásokat generálhat – mondta Manninger Jenő.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.