Kezdőlap Hírek Hírzárlat. A Facebook blokkolja a hírek megosztását Ausztráliában
No menu items!

Hírzárlat. A Facebook blokkolja a hírek megosztását Ausztráliában

A Facebook közösségi hálózatot üzemeltető cég bejelentette, hogy a médiapiaci szabályozásról szóló, általa vitatott ausztrál törvény miatt a továbbiakban ausztráliai platformján nem engedélyezi használóinak a hírek megtekintését vagy akár megosztását.

Az amerikai technológiai óriás közölte, hogy az ausztrál kiadóknak ezentúl tilos bármilyen tartalmat megosztaniuk vagy közzétenniük oldalain, ezzel egy időben pedig az ausztrál közönség a nemzetközi hírpiacról származó tartalmat sem érheti el és oszthatja meg.

A Facebook egyik szóvivője azt mondta: az a problémájuk, hogy az új ausztrál médiakódex tervezetében nem egyértelmű a hírtartalom definíciója.

“Mivel a törvény nem egyértelmű a hírtartalom meghatározásában, tág definíciót használunk, hogy tiszteletben tartsuk a tervezetet” – hangsúlyozta.

“Ugyanakkor helyreállítunk minden olyan oldalt, amely figyelmetlenségből került kiválogatásra” – tette hozzá.

A szóvivő megjegyezte: intézkedéseik célpontjai az ausztráliai felhasználók, akik számára szigorítottak a helyi és nemzetközi hírtartalmak megosztásán, illetve megtekintésén.

A Facebook szerint a javasolt ausztrál törvény “alapvetően félreérti a platformunk és az azt használó kiadók közötti kapcsolatot”. Kép/Forrás/CBC/Stephen Lam /Reuters

Az egyre fokozódó vita arra vezethető vissza, hogy az ausztrál parlamentben decemberben kezdeményezték egy, a médiapiacot szabályozó kódex bevezetését, amely rákényszerítené elsősorban a Google-t és a Facebookot, hogy fizessenek az ausztrál sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, vagy különben pénzbírsággal sújtják őket.

A Facebook közleményében azt írta: “A javasolt törvény alapvetően félreértette a platformunk és a hírtartalmakat megosztó kiadók közötti kapcsolatrendszert”. Fogalmazása szerint a törvény szigorú választás elé állítja: megfeleljen egy olyan médiaszabályozási törvénynek, amely figyelmen kívül hagyja az említett “kapcsolatrendszerből fakadó tényeket”, vagy szüntesse be a hírtartalmak engedélyezését ausztráliai szolgáltatásaiban. “Nehéz szívvel ez utóbbit választjuk” – áll a közleményben.

A továbbiakban a Facebook azzal érvelt, hogy az ausztrál kiadók számára is előnyös, ha megosztják írásaikat. Állítása szerint a Facebook és a kiadók közötti tartalmak cseréje a kiadók javát is szolgálja, hiszen felhívja a közösségi oldalt használók figyelmét a kiadói tartalmakra, és e forgalom becsült értéke mintegy 315 millió amerikai dollár (94,5 milliárd forint) volt.

A miniszterelnök, Scott Morrison a törvény mellett áll ép/Forrás/soperth.com.au/

A múlt hónapban a Google amerikai vállalat azzal fenyegetőzött, hogy kivonja keresőmotorját, böngészőjét Ausztráliából, amennyiben az említett törvényt elfogadják.
A törvényt az ausztrál fogyasztóvédelmi és versenyhatóság dolgozta ki, és támogatja Scott Morrison miniszterelnök is.

A Google-nak az ausztrál piac elhagyására tett kijelentése után az ausztrál kormányfő védelmébe vette a döntést. Kijelentette: Ausztrália saját maga alkotja meg azokat a szabályait, amelyek keretei között a technológiai cégek működhetnek az országban. Hozzátette: ezt a munkát az ausztrál parlament és a kormány végzi el. “Fenyegetésekre nem reagálunk” – szögezte le Morrison.

A facebook “ellenállásra” buzdítja az olvasókat. A platform  felugró linket tesz az ausztrál tartalmakhoz megjelentetett hírekhez (magyar fordításban):

A facebook nem akar fizetni inkább agitál, szervez Kép/Forrás/soperth.com.au/

 

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Hírek

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.