Kezdőlap Cégvilág Huawei-ügy. Kanada kiadja a letartóztatott cégvezetőt Amerikának
No menu items!

Huawei-ügy. Kanada kiadja a letartóztatott cégvezetőt Amerikának

A kínai külügyminisztérium bírálta Kanadát, amiért úgy döntött, hogy elindítja a Huawei kínai távközlési óriáscég pénzügyi igazgatójának, Meng Van-csounak az Egyesült Államok által kezdeményezett kiadatási eljárását.

Lu Kang külügyi szóvivő hangoztatta, hogy Meng önkényes őrizetben tartása a törvényes jogok súlyos megsértését jelenti, egyben szembemegy a kínai nép érdekeivel. Ez egy súlyos politikai incidens – tette hozzá.

A szóvivő egyben arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy vonja vissza a letartóztatási parancsot a cégvezető ellen, akinek szerdán kell megjelennie Kanada Brit Columbia tartományának bírósága előtt.

Az ottawai igazságügyi minisztérium pénteken jelentette be: Washington elegendő bizonyítékot mutatott be ahhoz, hogy megkezdjék a kiadatási eljárást, amelynek végén várhatóan kiadják Menget az Egyesült Államoknak. Ennek első lépéseként március 6-án meghallgatást tartanak, amikor kitűzik a határozathozatal idejét.

Meng Van-csou – akit decemberben tartóztattak le Kanadában, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték – tagadja az amerikai kormányzat vádjait, és harcol a kiadatása ellen. A Huawei szerint “indokolatlanul üldözik” a vállalatot, ezért a korábban is kérte, hogy Washington vonja vissza a Meng Van-csou elleni letartóztatási parancsot, Kanada pedig ne adja ki őt az Egyesült Államoknak.

Januárban a washingtoni igazságügyi minisztérium vádat emelt a cég és pénzügyi igazgatója ellen. Az amerikai hatóságok több szálon folytatnak vizsgálatot a Huawei ellen. Azzal vádolják, hogy leányvállalatai segítségével megsértette az Irán elleni szankciókat, valamint azt feltételezik, hogy műszaki és kereskedelmi titkokat lopott el amerikai cégektől.

Pénteken Kína ottawai nagykövetsége elítélte a legutóbbi kanadai döntést, és tiltakozott a jogi eljárás folytatása ellen. A képviselet közleménye szerint politikai üldöztetésről van szó – írta az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás