Hirdetés
Kezdőlap Hírek Húszmilliós váltságdíj. Elraboltak egy férfit Budapesten
No menu items!

Húszmilliós váltságdíj. Elraboltak egy férfit Budapesten

Húszmillió forint váltságdíjat követeltek elrablói egy budapesti férfitől, akit csaknem két napon át kínoztak, több csontját is eltörték – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának vezetője tájékoztatóján.

Balotai Attila elmondta: a sértettett július 6-án hat férfi rabolta el, közülük négyet már elfogtak a rendőrök. Az emberrablás hátterében egy eltűnt autó állhat. A nyomozók éppen az eltűnt Ford Mustang miatt mentek ki július 7-én a sértett zuglói lakására. Azt látták, hogy a rossz állapotban lévő férfit barátai támogatják le a lépcsőn. Azt állították, hogy motorbalesetet szenvedett, de a rendőrök gyanakodtak, hogy a férfit valójában megverték, amit aztán megerősített a kórházi vizsgálat.

Kiderült, hogy múlt hétfőn a zuglói társasház mélygarázsában három férfi rátámadt a sértettre, autóba ültették és egy Cinkotai úti telephelyre vitték. A garázsban úgy döntöttek, vascsővel eltörik túszuk lábát, hogy ne tudjon elmenekülni. Ezután először 5 millió, majd 20 millió forintot követeltek tőle váltságdíjként. Folyamatosan verték foglyukat, eltörték a kulcscsontját és szilánkosra törték az arccsontját is.

Azzal fenyegettek, hogy elássák és a családján is bosszút állnak. A sértett fogva tartóinak elmondta, hogy nincs pénze és mivel a garázsban maradt a telefonja, ezért intézkedni sem tud annak érdekében, hogy pénzhez jusson. Az emberrablók ekkor a férfi barátnőjét megkeresték és rávették, hogy a telefont egy találkozón átadja. A nőtől a telefont a budapesti 46 éves B. György vette át, majd visszament a műhelybe és a férfit arra kényszerítették, hogy ismerőseitől próbáljon kölcsön kérni.

A férfi nem járt sikerrel. Elrablói számára is világossá vált, hogy esélye sincs az összeg előkerítésére. Emiatt azt fontolgatták, hogy “eltüntetik“, ám végül szabadon engedték, egy Csömöri úti felüljáró alatt kitették.

A férfit a barátai vitték haza, a rendőrök pedig éppen akkor érkeztek, amikor kórházba indultak vele.

Az emberrablók közül  elfogták a budapesti 33 éves Sz. Zsoltot és a 25 éves M. Tamást, majd pár órával később egy vecsési parkolóban B. Györgyöt is. A nyomozók az elkövetők negyedik társa, a 43 éves M. Brendon ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki, aki feladta magát a rendőrségen.

A házkutatások során és fogva tartás helyszínén, a rendőrök többek közt mobiltelefonokat, egy BMW gépkocsit, 10 gépjármű indítókulcsot, jármű diagnosztikai eszközt, golfütőt, vascsövet és kést is lefoglaltak.

Ilyen brutális emberrablás legutóbb az 1990-es években történt Magyarországon – mondta a főosztályvezető.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...