Hirdetés
Kezdőlap Agrár Idén 100 milliárd forint jut agrártámogatásra
No menu items!

Idén 100 milliárd forint jut agrártámogatásra

Új pályázatokat hirdet az agrártárca a termelői csoportok, az öntözési közösségek együttműködésének támogatására és a csemetekertek gépbeszerzésének megkönnyítése érdekében. 2020-ban 100 milliárd forint jut agrártámogatásokra.

Folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése 2020-ban – mondta Nagy István agrárminiszter a szaktárca sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A miniszter úgy fogalmazott: a gazdák kiszámíthatóságra és stabilitásra számíthatnak a támogatáspolitikában, idén több mint 450 milliárd forintot fizetnek majd ki különböző terület- és állatalapú támogatási jogcímeken a tavasszal benyújtandó támogatási kérelmeik után.

Nagy István

A vidékfejlesztési program keretében beérkezett kérelmek folyamatos elbírálásával és a kifizetések további gyorsításával folytatódik a nyertes pályázatok kihirdetése. Még a mostani program keretében új pályázatokat hirdetnek meg idén a termelői csoportok újabb támogatására, az öntözési közösségek együttműködésének és a csemetekertek gépbeszerzésének támogatására.

Emellett – bár a program jelenlegi, mintegy 1400 milliárd forintos kötelezettségvállalása meghaladja a keret 100 százalékát – a maradványösszegek és az esetlegesen visszahulló források figyelemmel kísérésével új pályázatokat is meghirdetnének idén. Nemzeti forrásokból 2020-ban is 100 milliárd forintot fordítanak agrártámogatásokra, kiemelten fókuszálva az állattenyésztésre – tette hozzá a tárcavezető.

Nagy István kiemelte, hogy idén a többi között támogatják az öntözésfejlesztési beruházásokat, folytatják a vidékfejlesztési programot, és folytatódnak a közös agrárpolitika (KAP) reformjára vonatkozó tárgyalások is.

A jogalkotási feladatok között van a családi gazdasági és az őstermelői kategória évtizedes, “ráncfelvarrásra szoruló” szabályozási környezetének rendezése, a mezőgazdasági adózás rendszerének megújítása, valamint a hazai szőlő-bor ágazat szabályozási környezetének megújítása, egy új bortörvény megalkotása – jelezte a miniszter.

Nagy István fontosnak nevezte, hogy a mezőgazdasági termelőknek az időjárás okozta tavalyi veszteségeik után a kárenyhítő juttatást idén március 31-ig kifizessék a kárenyhítési alapból. Előzetes becslések szerint mintegy 15 milliárd forintot folyósíthatnak majd mintegy 7500 gazdálkodónak.

Idén is kedvezményes hitelprogramokkal segítik a mezőgazdasági termelést és az ágazat beruházásait. Várakozásaik szerint 2020-ban teljes egészében lekötik a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az élelmiszeripar 100 milliárd forint összegű beruházási hitelhez kapcsolódó kamattámogatási programjának forrásait. Folytatódik az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahiteleinek támogatása is, így a vállalkozások továbbra is csaknem kamatmentesen jutnak a napi működésüket finanszírozó hitelekhez – jegyezte meg.

A tárcavezető kiemelte, hogy január elsején hatályba lépett az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény, amely szerint az öntözés közérdek és ahhoz való hozzájutást igyekeztek egyszerűbbé, átláthatóvá, olcsóbbá és könnyebben elérhetővé tenni. A cél, hogy a jelenlegi 87,5 ezer hektáros öntözött terület nagyságát két év alatt 200 ezer hektárra növeljék.

Ennek elérése érdekében ösztönöznék az öntözési közösségek, együttműködések kialakulását, valamint elérnék, hogy ne lehessen a mozaikos földszerkezetből adódóan megakadályozni az öntözési szándékot. Nagy István beszélt arról is, hogy a tavaly létrehozott Nemzeti Földügyi Központ idén a törvény által meghatározott módon segíti az öntözéses beruházásokat, készíti az engedélyezést gyorsító dokumentumokat.

Ez a központ kulcsszerepet tölt be az osztatlan közös tulajdon tervezett rendezésében is. Az agrártárca elkészítette és tervei szerint idén tavasszal az Országgyűlés elfogadja azt a birtokrendezésről szóló törvénycsomagot, amely a rendszerváltás óta le nem zárt állami birtokpolitikai ügyek rendezését célozza, és jelentős részben az osztatlan közös földtulajdon felszámolásának gyorsítására szolgál.

A miniszter az idei év egyik legfontosabb témájának nevezte a generációváltás kérdését. Ezért olyan szakpolitikai programon dolgoznak, amely megkönnyíti, hogy a gazdaságokat az idősebb generációk átadják a fiatalabbaknak. 2020-ban hangsúlyosan törekszenek arra, hogy a gazdatársadalom figyelmét ráirányítsák a gazdaságátadás és a rendezett öröklés fontosságára, valamint az agráréletpálya népszerűsítésére, ezért kommunikációs kampányt indítanak.

Nagy István szerint az élelmiszergazdaságban nem megoldható a károsanyag-kibocsátás mérséklésére a termelés mértéke csökkentése, ezért az agráriumban kibocsátáscsökkentő technológiák bevezetése jelentheti a megoldást a klímavédelem érdekében.

Magyarország mezőgazdaságában klímapolitikai szempontból a miniszter kiemelt jelentőségűnek tartja például a fejlesztést az öntözés, a digitalizáció és a precíziós mezőgazdaság, az állattartótelepek, a trágyakezelés, a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer, az agrárkörnyezeti és klímakutatási, innovációs és tudásátadási rendszerek területén.

Kitért arra is, hogy a klímavédelmi célokat szolgálva idén is folytatódik az országfásítási program, valamint hangsúlyos a talajvédelem kérdése. Mindezek mellett hatékony eszközökkel lépnének fel az élelmiszerpazarlás ellen, továbbá a tervek között szerepel a beporzók védelme, valamint megoldások keresése fontos és aktuális mezőgazdasági kihívásokra is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.